Sport

Ilyen még nem történt az úszó-vb-k történetében

bronz (Array)
bronz (Array)

Hármas holtversenyt láthatott a kazanyi publikum a női 200 méter mellúszás döntőjében.

Az úszó világbajnokságok történetében először született hármas holtverseny egy számban: a kazanyi viadal pénteki napján női 200 méter mellen osztottak ki három bronzérmet. A spanyol Jessica Vall, a dán Rikke Möller Pedersen és a kínai Si Jing-lin is 2:22.76-os idővel csapott célba. A számot a japán Vatanabe Kanako nyerte.


A három bronzérmes: Vall, Jing-lin és Pedersen
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Szintén a hölgyek mezőnyében történt az is, hogy az egyik számban két testvér állhatott fel a dobogóra: 100 gyorson az ausztrál Bronte Campbell nyert, a svéd Sarah Sjoström lett a második, Cate Campbell pedig a harmadik.

Kisebb (vagy nagyobb?) meglepetésre a szenzációsan hajrázó Nagy-Britannia nyerte a 4×200-as férfi gyorsváltók versenyét. Sokáig az amerikaiak vezettek, azonban James Guy pazar úszással behozta a szigetországiakat az első helyre, az Egyesült Államok a második lett, Ausztrália pedig a harmadik. A tengerentúliak mellett a házigazda oroszok voltak a szám nagy vesztesei, sokáig dobogós helyen tempóztak, de végül be kellett érniük a negyedik pozícióval.

A péntek egyetlen magyar döntőse, Gyurta Dániel hat év után kapott ki 50-es medencében 200 méteres mellúszásban, bronzérmes lett; Hosszú Katinka megdöntötte Egerszegi Krisztina 1991-es országos csúcsát 200 háton – nem mellesleg legjobb idővel döntős; Cseh László holtversenyben a legjobb idővel jutott be 100 pillangón a fináléba.

Eredmények – úszó-vb döntők, péntek

férfiak:   

200 m hát:    
1. Mitchell Larkin (Ausztrália) 1:53.58 perc
2. Radoslaw Kawecki (Lengyelország) 1:54.55
3. Jevgenyij Rilov (Oroszország) 1:54.60

200 m mell:
1. Marco Koch (Németország) 2:07.76 perc
2. Kevin Cordes (Egyesült Államok) 2:08.05
3. GYURTA DÁNIEL 2:08.10
        
4×200 m gyorsváltó:
1. Nagy-Britannia (Daniel John Wallace, Robert Renwick, Calum Jarvis, James Guy) 7:04.33 perc
2. Egyesült Államok 7:04.75
3. Ausztrália 7:05.34
  
nők:

100 m gyors:
1. Bronte Campbell (Ausztrália) 52.52 másodperc
2. Sarah Sjöström (Svédország) 52.70
3. Cate Campbell (Ausztrália) 52.82

200 m mell, világbajnok:
1. Vatanabe Kanako (Japán) 2:21.15 perc
2. Micah Lawrence (Egyesült Államok) 2:22.44
3. Jessica Vall (Spanyolorszg), Rikke Möller Pedersen (Dánia) és Si Jing-lin (Kína) 2:22.76

Ajánlott videó

Olvasói sztorik