Sport
Kucsera Gábor (Array)

A kajakosok szex­or­gi­ákat tartanak, bru­tál partikat ren­deznek

Sport24
Sport24

2015. 08. 07. 06:44

A bulvárlapnak egy neve elhallgatását kérő, de a sportágat és személy szerint Kucsera Gábort is jól ismerő informátora mondta mindezt.

Korábban a témában:

“Azt pletykálják, a kajakosok rendszeresen szex­or­gi­ákat tartanak, bru­tál partikat rendeznek. A tavasszal ugyancsak kokainnal megbukott Csipes Tamara és Domb­vári Bence is azt mondta, egy szórakozóhelyen fogyasztotta a szert. Több visszafogott, tényleg profi életvitelt folytató sportoló szerint orgiák ugyan nincsenek, de hogy a kajakosok nagyon tudnak bulizni, azt megerősítette. Sőt valaki azt is hozzátette, hogy ugyan Csipesék ügye miatt az MKKSZ sokkal keményebben lép fel a drogozókkal szemben, ennek ellenére sokkal többen élnek kokainnal, mint ahogy azt a közvélemény gondolja. Bár – tette hozzá – ez nem csak a sportolókra jellemző” – idézet a borsonline.hu péntek hajnali cikkéből.

Kucsera-Gabor(650x433).jpg (Array) 

Kucsera Gábort minden bizonnyal már nem látjuk versenyezni
Fotó: MTI

Ehhez nem fűznénk hozzá semmit, bár attól tartózkodunk, hogy általánosítsunk az esetekből, és az egész sportágat megbélyegezzük. Azt azért szögezzük le, a kajak-kenu sportágat választó és azt bármilyen szinten űző fiatalok általánosságban pont olyan rendesen, becsületesen dolgozó emberek, mint amilyeneket bármely más sportágban találunk.

Szerdán kokainfogyasztás miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a kajak-kenu világbajnokságra készülő Kucsera Gábor válogatottságát a Magyar Kajak-kenu Szövetség. Az ügy a Csipes-Dombvári-ügytől fontos momentumában tér el: Kucsera szervezetében a szolnoki vb-válogató után elvégzett doppingteszt mutatta ki a kokain nyomait. Így a két másik kajakossal ellentétben, akiket egy dunavarsányi edzőtáborban megejtett szúrópróbaszerű teszt buktatott le, és csak doppingvétséget követtek el, Gábort doppingolás miatt többéves eltiltás, és koránál fogva minden bizonnyal pályafutása befejezése várja. 

KZLEMNY!Kucsera Gbor: Egy leten t szgyellni fogom magam!”vek ta nem rtem el jelents eredmnyt sportolk…

Posted by Kucsera Gábor (www.kucseragabor.gportal.hu) on 2015. augusztus 5.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.