Sport

Hihetetlen: újabb kajakos, Kucsera is kokainnal bukott meg

Pozitív lett a kajakos Kucsera Gábor július közepén elvégzett drogtesztje, mondta a Magyar Kajak-kenu Szövetség.

Az eddig rendelkezésre álló információk szerint – amint az a szerdai közleményből kiderül – kokaint fogyaszthatott a korábbi világ- és Európa-bajnok, aki ugyan az elmúlt években már nem ért el jelentős nemzetközi eredményt, de a két hét múlva kezdődő milánói olimpiai kvalifikációs vb-n K-1 1000 méteren kiharcolta az indulás jogát.

A vétséget a versenyző sem tagadja, és a várható szankciók, minden bizonnyal pályafutásának végét jelentik majd – olvasható a szövetségi tájékoztatásban. A 32 éves Kucsera Gábor válogatottbeli kerettagságát azonnali hatállyal megszüntették. Hogy ki állhat rajthoz helyette az év legfontosabb versenyén, az néhány napon belül dőlhet el. Május elején két másik kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence bukott meg kokainfogyasztás miatt.

Kucsera-Gabor(650x433).jpg (Array) Fotó: MTI

Az MKKSZ tájékoztatása kitér rá, hogy a tavaszi esetek óta heti rendszerességgel, szúrópróbaszerűen végeztet teszteket a válogatott keretek tagjain. Kucsera Gábor július 18-án, a szolnoki második válogató megnyerését követően adott mintát. A Magyar Antidopping Csoport (MACS) éppen a szövetség megrendelésére levett vizeletmintából mutatta ki, hogy a versenyző drogot fogyaszthatott, és erről értesítette az MKKSZ-t, valamint megkezdte a hivatalos eljárást.

“Miután a versenyző elismeri, hogy hibázott, így a válogatott kerettagságát azonnali hatállyal megszüntetjük” – mondta Csabai Edvin, a szövetség szakmai igazgatója. “A Magyar Antidopping Csoport a felülvizsgálati eljárást követően értesíti majd az esetről a WADA-t és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséget (ICF), így a vétkes sportoló több éves eltiltásra számíthat. Mélységesen elítéljük, amit a versenyző tett, aki ezzel a sportág becsületébe gázolt.”

A magyar szövetség – amint az a közleményből kiderült – az elmúlt hónapokban több millió forintot költött a versenyzők ellenőrzésére. Az MKKSZ elnöke szerint az a cél, hogy a fiatalok tanuljanak a Kucsera Gáboréhoz hasonló negatív példákból is.

“Hosszú távon kifizetődik, ha folytatjuk a rendszeres ellenőrzéseket és sportágon belül az intenzív felvilágosító munkát is” – mondta Baráth Etele. “Úgy tudom, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan magyar sportági szövetség, amelyik ennyire nyíltan hirdetett harcot a drogok ellen. Idén tavasszal húztunk egy vonalat és zéró toleranciát hirdettünk, ezzel felvállalva azt, hogy adott esetben a saját versenyzőnket fogjuk megbuktatni. Nagyon sajnálom, hogy ez megtörtént, de hangsúlyozom, mi komolyan gondoltuk, hogy rendet akarunk tenni.”

Az MKKSZ elnöke hozzátette, a válogatott várható milánói eredményességét a kényszerű csere nem fogja érdemben befolyásolni. Kucsera Gábor felesége, Kucsera-Tápai Szabina kézilabdázónő, gyermekük születése után nem rég írt alá szerződést a Fehérvár KChez.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság
99,98%
Fidesz-KDNP 52,44%
DK 16,15%
Momentum 9,87%
MSZP-P 6,64%
Jobbik 6,39%
Mi Hazánk 3,31%
Kétfarkú 2,61%
LMP 2,17%
Munkáspárt 0,42%
Dr. Trócsányi László
Fidesz-KDNP
Dr. Szájer József
Fidesz-KDNP
Járóka Livia
Fidesz-KDNP
Deutsch Tamás
Fidesz-KDNP
Gyürk András
Fidesz-KDNP
Gál Kinga
Fidesz-KDNP
Hölvényi György
Fidesz-KDNP
Győri Enikő
Fidesz-KDNP
Kósa Ádám
Fidesz-KDNP
Bocskor Andrea
Fidesz-KDNP
Deli Andor
Fidesz-KDNP
Hidvéghi Balázs
Fidesz-KDNP
Tóth Edina
Fidesz-KDNP
Dr. Dobrev Klára
DK
Dr. Molnár Csaba
DK
Rónai Sándor
DK
Ara-Kovács Attila
DK
Dr. Cseh Katalin
Momentum
Donáth Anna Júlia
Momentum
Dr. Tóth Bertalan
MSZP-P
Gyöngyösi Márton
Jobbik
Részletes eredmények