Sport

Drámai meccsen esett ki a férfi-pólóválogatott

Magyarország - Olaszország (Array)
Magyarország - Olaszország (Array)

Benedek Tibor csapata az elődöntőbe jutásért Olaszország ellen ugrott a medencébe. Hiába vezettünk az elején két góllal, nem sikerült lerázni az olaszokat. A drámai meccsen végül nem sikerült a legjobb négy közé jutás.


Fotó: MTI

Jól kezdett a magyar válogatott az Olaszország elleni negyeddöntőben. Az első negyed elején sikerült két góllal elmenni, de az utolsó másodpercben kiegyenlítettek a vendégek. A féildőre egygólos előnnyel fordultunk, köszönhetően a nagyszerű védekezésnek és kapusteljesítménynek.

A harmadik negyedben az egyre jobban játszó olaszok megint az utolsó másodpercben egyenlítettek. A záró felvonásban már a Benedek-csapat futott az eredmény után, de nem sikerült egalizálni.

A világbajnokság még nem ért véget a címvédő számára, az 5-8. helyért mehetnek a mieink.

Eredmény – Férfivízilabda-világbajnokság, negyeddöntő

Magyarország – Olaszország 7-8 (2-2, 2-1, 1-2, 2-3 )

4. NEGYED

Vége, kiesett a magyar férfi-vízilabdaválogatott. A folytatásban az 5-8. helyért küzdhetnek a mieink.

5-8. PERC: Baj van, kettővel vezetnek az olaszok, Luongo második gólját szerezte (6-8). Hosnyánszky 7-8!!! Nagyon kellett. Kevesebb, mint három perc van hátra. Aicardi csavarását védi Nagy. Kontra nálunk. Kettő percnél kevesebb van hátra, de remek labdaszerzés. Benedek időt kér. Egy perc és tizennyolc másodperc van hátra, amikor mi jöhetünk, előnyben támadhatunk. Szívós Márton löketét védi Tempesti, de sarokdobás. Hárainak betett labda jó vot, de a bírók nem fújtak semmit. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk.

1-4. PERC: Sikerült egy kis szerencsével elhozni a labdát, Varga Dániel lövése után jöhet a sarokdobás. A keresztpassz után Gór-Nagy lő, de Tempesti megint nagyot fog. Di Fulvio Nagy Viktor szeme közi lövi az emberelőnyös kísérletet, Gór-Nagy Miklós kipontozódott (5-6). Gyorsan sikerül egyenlíteni, az üresen maradt Hárai bevágta (6-6). Nagyon eladták ezt az előnyt, az ember nélkül maradt Prescutti megszerzi az újabb vezetést Olaszországnak (6-7). Hosnyánszky emberelőnyben a lécet találja el.

3. NEGYED

5-8. PERC: Az első olasz előny a második félidőben, de Del Lungo átlövését is blokkoljuk. Madaras bombája sem talál utat a kapuba. Kettővel vezetünk! Varga Dániel lövése besurran a rövid alsóba (5-3). Kontra az olaszoknál, megint mi támadhatunk, de nálunk is szabálytalanságot látott a bíró. Figlioli ezt az előnyt már kihasználja (5-4). A harmadik emberfórral jöhetünk nem sokkal a harmad vége előtt. Szívós kezéből kiperdült a labda, és egyenlítenek. A rövidbe vágja Luongo egy másodperccel a harmad vége előtt (5-5).

1-4. PERC: Az olaszok hozzák el a labdát, de egy újabb remek védekezés. Tempesti védett hatalmasat a falból leadott lövés után. Kiszorított helyről próbálkoznak, de kapufa. Nagy újabb védése, de nem tudunk elmenni kettővel, mert rossz volt a centernek betett labda. Varga Dániel kísérletét védi Tempesti de már kontrát fújtak a sporik.

2. NEGYED

5-8. PERC: Varga Dániel a blokk mellett ellövi, és megszerzi a vezetést a szépen végigjátszott előny végén (4-3). Giorgetti nagyon rossz lövése emberelőnyben, támadhatunk a kétgólos vezetésért. Sajnos Hosnyánszky az olaszba püfölte a labdát. Aicardi nem tudott kifogni Nagyon, de Tempesti is fog egy lövést. Nagy Viktor parádézik, olvassa a vendégek lövéseit. Centerben nem kap ítéletet Hárai, olasz időkérés. Di Fulvio szétforgácsolja a lécet, 4-3-ra vezetünk a nagyszünetben.

1-4. PERC: Elhozzuk a labdát a ráúszásnál, de rögtön kontrát fúj a játékvezető. Aicardi is szabálytalan volt, így megint mi jöhetünk, ráadásul emberfórban. Varga Dániel Tempesti szeme közé lövi a vezető gólt (3-2). Megint egy olasz fór, de most már me is van az egyenlítés (3-3). Kontra nálunk, majd Nagy Viktor véd, Varga Dániel pedig a lécet lövi telibe. Nagyszerű blokk emberhátrányban, ezt is kivédekeztük.

1. NEGYED

5-8. PERC: Újabb olasz kapufa Di Fulvio bombája után. A labda a hálótartó vasról jött ki, de a bírók nem ítéltek gólt. Benedek Tibor időt kér, Vámos kísérletét blokkolják. Az olasz időkérés után előnyben sem tudtak egyenlíteni. magas volt a centernek bejátszott átadás. Bedő harcolt ki fórt, Erdélyi Balázs pedig kilövi a hosszú alsót (2-0). Az újabb emberhátrányt már nem tudtuk kivédekezni, Giorgetti nagyon bevarrta a léc alá (2-1). Madaras előnyben leadott lövését blokkolták, sőt újabb olasz előny, és egyenlítés. Az utolsó másodpercben Baraldi húzása utat talált a kapuba (2-2).

1-4. PERC: Az olaszok hozták el a labdát, és vezethetik az első támadást, rögtön emberelőnyben. Szerencsére Figlioli a kapufát találta telibe. A mi első akciónk során rossz a bejátszás centerbe. Az első fórt kihasználjuk, Varga Dénes kipókhálózta a felső sarkot (1-0). Nagy Viktor véd az olasz kísérletet, nálunk Varga Dániel bejátszása nem jó.

Előzetes

A magyar vízilabda-válogatott három habkönnyű győzelmet aratott a csoportmérkőzések során. A mieink sorrendben Kazahsztán, Dél-Afrika és Argentína ellen játszottak tétre menő edzőmeccset.

Benedek Tibor fiaira a negyeddöntőben Olaszország vár. A vendégek a csoportkörben is több kemény összecsapást játszottak. Reméljük a címvédő válogatottunkat nem altatta el a három sima győzelem, és sikerül kivívni a legjobb négy közé jutást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik