Sport
hosszú katinka (Array)

Vizes-vb: Indul a küzdelem a medencében, nyolc magyar a nyitányon

Sport24
Sport24

2015. 08. 02. 06:00

A nyíltvíziek után vasárnap az 50 méteres medencében is megkezdődnek a kazanyi vizes világbajnokság úszóküzdelmei, a nyitónapon nyolc magyar, köztük a hét egyéni számot vállaló Hosszú Katinka is bemutatkozik.

A magyarok közül elsőként Verrasztó Evelyn 100 méter pillangón ugrik majd be a Kazan Arena – a helyi futballcsapat stadionja – közepén kialakított medencébe a magyar idő szerint 8.30 órakor rajtoló előfutamok során. Ugyanitt áll majd rajtkőre a szám tavalyi ifjúsági olimpia bajnoka, a 2013-as junior-világbajnokságon ezüstérmes, 18 éves Szilágyi Liliána.

A férfi 400 méteres gyorsúszás utolsó, azaz hetedik előfutamában Bernek Péterért szoríthatnak a magyarok. A BVSC 23 éves versenyzője évekig hátúszó specialistának számított – 2010-ben Szingapúrban ifjúsági olimpiai bajnoki címet is nyert -, tavaly azonban “hasra fordult”, azaz váltott, döntését pedig igazolta a dohai rövidpályás világbajnokságon szerzett aranyérme.

Ugyanebben a számban a nőknél Kapás Boglárka indul. A délutáni programban csak ennek a két egyéni számnak a döntőjét rendezik meg, emellett pedig a férfiaknál és a nőknél is a 4×100 méteres gyorsváltók fináléjára kerül sor. A staféták első napi versengésében a magyarok nem érdekeltek.

Vasárnap rendezik a 200 méteres női vegyesúszás előfutamait, a hét egyéni versenyre nevezett Hosszú Katinka címvédőként a szám favoritja, mellette pedig Jakabos Zsuzsanna is bizonyíthat.

Férfi 50 méter pillangón Cseh László áll rajtkőre, míg a 200 méter mellen sporttörténelmi – harmadik – címvédésére készülő Gyurta Dániel a rövidebb távon, azaz 100 méteren “melegít be” a nyitónapon.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Kommentek

Budapest, 2017. április 17.
Kulka János színművész egy jelenetben Ujj Mészáros Károly rendező X. című skandináv típusú krimije forgatásán Budapesten 2017. április 13-án. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forinttal támogatja a thrillert, amely várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.