Sport

Kiválóan kezdtek a magyar úszók a vb-n

Cseh László (Array)
Cseh László (Array)

Hosszú Katinka és Cseh László csúcsokat döntöttek, Kapás Boglárka és Bernek Péter döntőben úsznak.

Elsőként a női 100 méter pillangó küzdelmeit rendezték meg, a szám tavalyi ifjúsági olimpia bajnoka, a 2013-ban junior-világbajnoki ezüstérmes, 18 éves Szilágyi Liliána gyomorpanaszok miatt nem vállalta az indulást, így a magyar színeket itt egyedül Verrasztó Evelyn képviselte. Ő a futamában 59.09 másodperccel a hetedik lett, s a 69 fős mezőnyben 25.-ként végzett.

Férfi 400 méteres gyorsúszásban Bernek Péter, a szám rövidpályás világbajnoka 3:46.83 perces idejével összességében a hetedik helyen jutott be az esti fináléba. Mint elmondta, kicsit lassabb volt a futama, mint amire előzetesen számítani lehetett, s úgy gondolja, 3:44 alatti idő kell majd ahhoz, hogy valaki dobogóra álljon. Szerinte a szám olimpiai bajnokát, a kínai Szun Jangot nem igazán lehet majd megszorítani.

A nők 400 méteres gyorsúszásában Kapás Boglárka kőkemény ellenfeleket kapott futamában, többek között a címvédő amerikai Katie Ledeckyt, így itt végül legjobb európaiként 4:06.21 perccel a negyedik, a teljes rangsort tekintve pedig az ötödik idővel került a döntőbe.


Cseh László az 50 méteres pillangóúszás előfutamában
Fotó: MTI 

Hosszú Katinka rögtön erődemonstrációt tartott azzal, hogy könnyedén és nagy fölénnyel utasította mögé ellenfeleit, ráadásul 2:07.30-cal megdöntötte több mint hat éve fennálló Európa-csúcsát, s jó esély van arra, hogy ebből tovább faragjon már a délutáni elődöntőben. A szám másik magyarja, Jakabos Zsuzsanna 2:12.38 perc alatt ért célba, a kilencedik helyről várja a folytatást.

Az 50 méteres pillangóúszásban Cseh László új országos csúcsot állított fel 23.32 másodperccel, összesítésben pedig másodikként lépett tovább az esti elődöntőbe.

A magyarok közül utolsóként a 200 méteres férfi mellúszás egyeduralkodója, a háromszoros világbajnok Gyurta Dániel ugrott medencébe felvezetésképpen 100 méteren, de 1:00.71 perces idejével csak a 22. helyen zárt, így nem folytathatja.

“Nem volt olyan rossz ez kezdésnek, persze jó lett volna még délután is úszni egyet. Azt azért látni kell, hogy a 200-as ellenfeleim közül nem sokan indultak itt” – nyilatkozta a hosszabbik táv londoni olimpiai bajnoka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik