Sport

Olimpia 2024: Nemzetrontó az MSZP cselekedete

karsay ferenc (Array)
karsay ferenc (Array)

Karsay Ferenc XXII. kerületi polgármester szerint az olimpia ügye akkor "működik", ha azt az emberek többsége őszintén támogatja.

Nemzetközi ismertséget hozna Budapestnek, ha elnyernénk a 2024-es olimpiai játékok megrendezésének jogát; az ismertségért versengő nagyvárosok, nemzetek között “fel tudunk kerülni a térképre” – mondta a fővárosi önkormányzat költségvetési bizottságának alelnöke az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök reggel.

Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) azt hozta fel példaként, hogy az átlagember Magyarországon nem sokkal tud többet Szöul, Calgary vagy St. Louis városáról, mint hogy ott korábban rendeztek olimpiát; ugyanezt az ismertséget hozhatnák meg a magyar fővárosnak az ötkarikás játékok.

 Fotó: MTI

Megemlítette, a millennium óta nem volt a várost rendszerként kezelő infrastruktúrafejlesztés Budapesten, olimpia nélkül ezek a beruházások elhúzódóan, és így valószínűleg drágábban valósulnának meg.

Arról, hogy az MSZP – bár a Fővárosi Közgyűlésben még megszavazta -, nem támogatja az olimpiai pályázat benyújtását, azt mondta, ez “lágyabb jelzővel szomorú, keményebbel nemzetrontó”. Hozzátette, “matematikailag nincs szükség az MSZP vagy a DK támogatására”, de ez az ügy akkor “működik”, ha azt az emberek többsége őszintén támogatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik