A brazilok a csütörtöki meccs előtt hat ponttal vezették az A csoportot, a kínaiak elleni várt, s az olimpiai bajnok horvátokkal szemben aratott nagyon is váratlan győzelemnek köszönhetően. Ennél fogva Benedek Tibor világbajnoki címvédő együttesének a körbeverések miatt a csoportelsőséghez mindenképpen nyernie kellett, ráadásul legalább hat góllal a jövő nyári ötkarikás játékok házigazdáinak pólós legénységével szemben. A brazilok vendéglátóként eleve biztos olimpiai indulók, hozzájuk csatlakozhat most Bergamóban az a válogatott, amely megnyeri a vl-szuperdöntőt.
Az összecsapás mindenesetre brazil találattal indult, Varga Dénes azonban távolról, felső sarkos bombával egyenlített, majd Hosnyánszky Norbert és Salamon Ferenc volt eredményes egyformán emberelőnyből (3-1).
Fotó: MTI
A második negyedet Varga Dénes pompás ejtése vezette be (4-1), kár hogy utána büntetőt rontott. Salamon viszont – brazil szépítést követően – nagy gólt lőtt, Hosnyánszky Norbert parádés csavarja nyomán pedig már 6-2-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző. Hosnyánszky újabb lökete is célba ért, majd Madaras Norbert fejezett be pontosan egy emberelőnyös figurát (8-2), és még nem volt vége a nagyszerű sorozatnak: a nagyszünet előtt a csapatkapitány Varga Dániel a brazil kapus közreműködésével talált a hálóba (9-2).
A harmadik nyolc perc elején 9-3 lett, ám gyorsan módosult a kép: a center Hárai Balázs, majd a duplázó Erdélyi Balázs révén 12-3-ra vezetett a magyar csapat. Aztán meglett a “közte 10” is: Vámos Márton balja villant, s alakította az állást 13-3-ra.
A befejező negyedben a horvátokat héttel verő brazilok már 11 gólos hátrányban voltak a Benedek-gárdával szemben, miután Salamon emberelőnyből a kapuba vágta a labdát (14-3). A végjátékban sem tellett sok örömük a braziloknak, nekik semmi sem sikerült, míg a magyar válogatottból Hárai centerezett ellenállhatatlanul, utána pedig Vámos ejtett remekül, kialakítva a 16-3-as végeredményt. A nagy különbségű siker egyszersmind csoportelsőséget is ért a Benedek-csapatnak.