Sport

Gömöriék tovább védik a mundér becsületét

gömöri zsolt (Array)
gömöri zsolt (Array)

A szervezet sajtóközleménye szerint a paralimpiai bizottság több okból kifolyólag mondott fel Kovács Brigitta korábbi gazdasági vezetőnek.

Továbbra is áll a bál a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) körül, majdnem minden napra jut valami kínos ügy a szervezettel kapcsolatban. Szerdán például a hvg.hu hozta le Kovács Brigitta, korábbi gazdasági vezető azonnali hatályú felmondólevelét, melyben az indoklás az volt, hogy a végtörlesztések – amely miatt az egész botrány kirobbant – kifizetése nem megfelelően történt, ezeket pedig Kovács intézte. Érdekesség, hogy a szervezet elnöke, a lemondásra többször is felszólított Gömöri Zsolt korábban épp azt hangoztatta, hogy minden szabályosan történt.

Az MPB aztán a nap folyamán eljuttatta szerkesztőségünknek az állásfoglalását. Ebben először kijelentik, hogy nekik nem áll jogukban nyilvánosságra hozni Kovács Brigitta felmondólevelét, ám mivel a hölgy több médiumnak is elküldte a dokumentumot, így áttanulmányozták a médiában megjelent idézeteket majd az eredeti példányt is, a kettő pedig megegyezik.

Innentől átadjuk a szót a Magyar Paralimpiai Bizottságnak:

„A rendelkezésre álló dokumentumból is jól látható, hogy az azonnali hatályú felmondásnak több oka volt, ezek együtt tették meglapozottá, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság azonnali hatályú felmondással váljon meg megnevezett munkavállalójától.

Ami a konkrét, a végtörlesztéssel kapcsolatos kérdését illeti, meg kell jegyeznem, hogy kérdésre a Magyar Paralimpiai Bizottság Felügyelő Bizottságának Rendkívüli Célvizsgálatáról szóló, korábban már nyilvánosságra hozott jelentése is magyarázatot ad. A célvizsgálati jelentésben világosan látszik, hogy amit Ön ellentmondásnak lát, az nem az.

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöksége által a végtörlesztéssel és a munkáltató kölcsönnel kapcsolatos döntése jogszerű volt.

Az elnökség döntésének végrehajtása a gazdasági vezető, Kovács Brigitta feladata volt.

Az akkor hatályos jogszabályok alapján, az MPB elnökségének szabályos döntésével lehetővé tett, a végtörlesztéshez adott támogatás összegét az MPB gazdasági vezetője az érintett munkavállalónak rossz helyre, magánszámlájára utalta, mely hibát, szabálytalanságot az MPB elnöke késedelem nélkül korrigálta azzal, hogy a megfelelő számlaszámra, a megfelelő céllal továbbutalta az összeget. Az erről szóló banki igazolást az MPB FB megvizsgálta és rendben találta. A végtörlesztéshez biztosított támogatás tehát szabályos volt, az MPB elnökének nyújtott támogatás folyósítását viszont szabálytalanul végezte az MPB gazdasági vezetője” – írta közleményében az MPB.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik