Nem. Azt is el tudom képzelni, hogy jogilag mindent rendben találnak. Akkor leszek elégedett, ha a jelenlegi vezetés lemond, és megalakul egy olyan elnökség, amely olyan jogi környezetet hoz létre, amely az egyéni érdekek helyett a sikeres paralimpiai felkészülést segíti elő, és amelyben a sportolók, edzők biztonságban érzik magukat. A jog- és szabályalkotásnak szerintem ez a célja, nem pedig az, hogy alibit teremtsen az egyéni célok megvalósításához.
Forrás: Facebook
Akkor már egy elégedett félmosoly lesz az arcomon, de ha megszületik ez a döntés, akkor jön csak a neheze. Az építkezés megkezdése megtalálni azokat az erkölcsileg makulátlan, elhivatott embereket, akik méltók a parasport képviseletére.
Hét pontban fogalmaztad meg a Facebookon, mi a bajod az elnökséggel. Beszéltél az elnökkel vagy bárkivel az elnökségben azóta?Nem, senki nem keresett. Zsolt írt egy semmitmondó választ az MPB Facebook-oldalán, valahol a hírek közt elrejtve megtalálható.
Az is csoda, hogy válaszolt. Te már Londonban élsz, mondhatni “csak” egy olimpikon vagy. Mi közöd az egészhez?Ebben az egészben engem úgy is lehet értelmezni, mint egy jóérzésű embert, akinek bántja az igazságérzetét, ami történt. Annyiban vagyok érintett, hogy szolidaritást vállalok a volt sportolótársaimmal. Viszont pont ezért, mert senkihez és semmihez nem fűződik érdekem, talán hitelesebb vagyok.
De ha ötezer like és háromezer megosztás után valaki azt mondja: Dóri, gyere haza! Segíts és csináljuk együtt, akkor mi van?Valószínű a rengeteg like és megosztás is annak köszönhető, hogy az igazságérzetükben megsértett jóérzésű emberek tudtak velem azonosulni. Nagyon sok ehhez hasonló ügy van most Magyarországon, és ki vannak éhezve az emberek a sikersztorikra. Ez nagy felelősség, de reméljük, a mienk az lesz. Nem megyek haza, mert az én legnagyobb szívügyem most az anyaság. A kisfiam érdekei az elsők, és a szülei jobban érzik magukat itt, nyugodtabb, békésebb életkörülményeket tudunk neki itt teremteni, úgyhogy amíg ez így van, addig maradunk.
Azt azért el lehet ismerni, hogy az utóbbi években elképesztően megnőtt a parasportok támogatása. Persze még nincs minden városban csörgőlabdaterem, vagy egyéb, de a költségvetési támogatás pont Gömöri Zsolt elnöksége idején sokszorozódott meg. Szóval teljesen más a helyzet, mint amikor te aktív sportoló voltál.Nehéz meghatározni, hogy mitől nőtt meg a támogatottság, lehet, hogy más elnökkel is így lett volna. Strukturális változás ment végbe a sportpolitikában, a MOB-ban. Lett utánam egy Sors Tamás, akinek eredményei, személye a szponzorok számára is vonzó lehetett. De semmi nem fekete-fehér. Zsolt munkájában biztos voltak sikerek és eredmények is. De ez nem egy mérleg, hogy ha csinálok jó dolgokat, akkor jogosult vagyok rossz dolgokat is elkövetni.
Ha csináltam jót, akkor nem lehetünk kicsit megengedőbbek? A laikus számára legszembetűnőbb a hitel végtörlesztése elnökségi pénzből. Gömöri Zsolt nekünk is azt mondta, hogy ez járt minden köztisztviselőnek. Hol itt a probléma?Ott, hogy közben van olyan sportoló, akinek a paralimpiai részvétele ezen a 3 millió forinton múlhat. Hogy óriási szakadék van a sportolók és a vezetők életkörülményei és “munkakörnyezete” között. Az aránytalanság a baj!
Cseh Lászlóval. Fotó: MTI / Illyés Tibor
Engem a saját értékrendem irányít. Nyilván vannak szószolók, bátrabbak, hangosabbak, de remélem, hogy őket is a jóérzésük irányítja. Illetve hiszem, hogy így van.
Azt mondod, hogy nem jössz haza, mert a gyereked miatt London jobb. De miért is mentél el? Vagyis mi az, ami egy sikeres sportembert, aki egyébként a SUHANJ! Alapítványban is elég aktív, arra a döntésre juttat, hogy “el innen”?A hétköznapok egyszerűbbek itt. A férjem olyan területen dolgozik, ami globálisan végezhető, így abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ugyanolyan életszínvonalon, ugyanolyan életkörülmények közt élhetünk, csak egy más politikai, társadalmi berendezkedésű országban. Én most főállású anya vagyok, az a dolgom, hogy a kisfiam mellett legyek, amit bárhol meg tudok tenni a világon.
Ott is kapitalizmus van, nem?Itt is vannak problémák, de mások, mint otthon, nekünk az itteniek könnyebben tolerálhatóak. Viszont élhetetlen és vállalhatatlan az a kiszámíthatatlanság és önkényesség, ami otthon van.
Ezek elég kemény szavak.Otthon napi szinten bántotta valami az igazságérzetünket, napi szinten volt bosszúság, emiatt pedig stressz. Ezt Londonban nem érezzük. Amit mondtam az MPB-vel kapcsolatban, azt éreztem otthon nagyban is. A szabályok, törvények nem az állampolgárok biztonságát és nyugalmát biztosítják, hanem egyéni érdekek mentén születnek. Emiatt lehetetlen becsületesnek lenni, ami állandó frusztrációt okoz. Mi a kiköltözést éreztük megoldásnak. Emellett próbálkozom az őszinteséggel és az egyenes beszéddel, hátha jó a példa, amit ha egyre többen követnek, akkor elindulhat valamifajta változás.
