Sport

Pikáns finálé vár a Veszprémre

Nagy László, Veszprém (Array)
Nagy László, Veszprém (Array)

Fennállása legnagyobb sikerére készül az MKB-MVM Veszprém, amely ma este 18 órakor a Barcelona ellen lép pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének fináléjában.

A magyar bajnok 23-szor nyert az NB I-ben, 24-szeres Magyar Kupa-győztes, kétszeres KEK-győztes (1992, 2008), a legrangosabb kupában viszont eddig – még 2002-ben – “csak” a döntőig jutott. A szezonban már sikerült megnyerni a magyar szuperkupát, később pedig a regionális SEHA Ligát, a Magyar Kupát és a magyar bajnokságot, a szombati elődöntőben pedig a Kielt verte a Veszprém.

A Barcelona hazájában 22-szeres bajnok és 18-szoros kupagyőztes, diadalmaskodott már KEK-ben és EHF Kupában, ugyanakkor hétszer győzött BL-ben és egyszer a jogelőd BEK-ben. A katalánoknál 12 játékos nyert már BL-t, a Veszprémnél hatan, plusz az edző, Carlos Ortega. A Veszprém mestere barcelonai játékosként hatszor nyert a BL-ben, a spanyol gárdával 14 különböző trófeát gyűjtött be.


Nagy László már átélte, milyen BL-győztesnek lenni
Fotó: MTI/EPA

Nemcsak az ő, hanem Nagy László és a jelenleg csuklósérüléssel bajlodó Christian Ugalde személye is összeköti a két együttest. Nagy 2005-ben és 2011-ben – ezzel ő mindmáig az utolsó magyar BL-győztes játékos -, Ugalde pedig 2011-ben győzött a legrangosabb európai kupában. Rajtuk kívül Christian Zeitz (Kiel, 2007, 2010, 2012), Momir Ilic (Kiel, 2010, 2012), Andreas Nilsson (Hamburg, 2013) és Chema Rodriguez (Ciudad Real, 2009) mondhatja magát a veszprémi keretből BL-győztesnek.

A túloldalon a fehérorosz Sziarhej Rutenkának egyedül van öt elsősége, és ezt három klubbal érte el (Ciudad Real: 2006, 2008, 2009, Celje: 2004, Barcelona: 2011), de rajta kívül másik 11 játékos – azaz szinte a Kölnben fellépő teljes keret – büszkélkedhet BL-trófeával. Kivétel az ex-veszprémi Kiril Lazarov, aki Iliccel verseng a gólkirályi címért. A döntő előtt a címvédő Ilic 109-106-ra vezet.

A barcelonai francia sztár, Nikola Karabatic lehet a második játékos, aki egyszerre birtokol olimpiai, világ- és Európa-bajnoki, valamint BL-címet. Ez eddig csak honfitársának, Thierry Omeyernek sikerült még 2010-ben.

Tavaly a Veszprém és a Barcelona a harmadik helyért csapott össze a 20 ezer férő helyes kölni Lanxess Arénában, és a katalánok vitatható körülmények között nyertek 26-25-re.

A két együttes a nemzetközi porondon eddig 15-ször találkozott, 10-szer nyert a Barcelona, 4-szer a Veszprém, és született egy döntetlen is. A következő veszprémi találat lesz a 400. a rivális ellen. Ami érdekesség, hogy kieséses rendszerben, illetve helyosztókon kivétel nélkül a spanyol gárda bizonyult jobbnak.

A Final Four 2010 óta íródó történetében egészen mostanáig csak német és spanyol csapatok jutottak be a döntőbe, ezt a sorozatot szakította meg a Kiel szombati legyőzésével a Veszprém.

A nemzetek rangsorában a németek vezetnek 15 elsőséggel, őket érhetik be most a spanyolok (14). A szovjeteknek öt, a jugoszlávoknak és a keletnémeteknek négy-négy győzelmük van. A magyarok közül eddig csak a Bp. Honvéd nyert ebben a kupában, még 1982-ben. A fővárosi gárda 1966-ban döntős volt, akárcsak a Veszprém 2002-ben és most.

A finálé 18 órakor kezdődik. Amennyiben döntetlen lesz 60 perc után, akkor 2×5 perc hosszabbítás következik. Ha ekkor sem születik döntés, akkor hétméteresek lőnek.

A vasárnapi program

a 3. helyért:
THW Kiel (német)-Kielce (lengyel) 15.15

döntő:
Barcelona (spanyol) – MKB-MVM Veszprém 18.00

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik