Gyarmati Panka: Távol áll tőlem a halálfélelem

– Hogyan dönt valaki úgy, hogy a snowboardozásnak szenteli az életét?

– 12 évesen sokat jártam a Kékesre. Eleinte síeltem, majd apukám példáját követve áttértem a hódeszkára. Volt ott egy ugrató, azon próbálgattam magam. Egy héttel később kiírtak egy versenyt, amin máris elindultam. Azóta nem lehet letépni rólam a snowboardot.

– Mikor kezdődött a nemzetközi karriered?

– 16 évesen kerültem ki Ausztriába, és onnantól többnyire külföldön tettem próbára magam.

– Miért költöztél a szomszédos országba?

– Találtam egy közgazdasági iskolát, ami téli sportokra szakosodott. Minden nap volt edzés, néha pedig az is előfordult, hogy egész nap snowboardoztunk.

– Osztrák a trénered is?

– Igazából nem így fogalmaznék. A suliban voltak szakemberek, akik foglalkoztak velünk, de saját mentorom nincs.

– És amíg Magyarországon űzted az ipart?

– Sok barátra tettem szert a pályákon, főként ők tanítgattak.

– Tehát a gyakorlataidat magad találod ki?

– Ez a sportág nem olyan, mint például a torna. Nem kell kötelező feladatokat bemutatni, rád van bízva, mit csinálsz. Kétszer lehet lemenni a pályán, és pontozza a teljesítményed a zsűri.

– Hol versenyzel a legszívesebben?

– Ez nehéz kérdés. Kanadában például jó a hangulat, de a pályát utálom. A világkupákon nincs olyan atmoszféra. A világbajnokságok mindig szuperek azon túl, hogy nagyon szerencsétlenek vagyunk. Vagy szakad a hó, vagy hatalmas köd van. Valamiért nem szeret minket ilyenkor a természet

– Márciusban igen komoly karsérülést szenvedtél, ami miatt ki kellett hagynod a szezon végét. Most is kényszerpihenőn vagy. Hogy történt a nagy esés?

– Szembeszél volt, ezért nagyon gyorsan mentem, nem szerettem volna rövidet ugrani. Amikor odaértem az ugratóhoz, mégis pórul jártam, elállt a légmozgás és túlrepültem.

– Mit éreztél akkor?

– Nagy fájdalmat. Talán ez volt az egyik legkellemetlenebb sérülésem a könyökficamom mellett. Azt éreztem, hogy valami nincs a helyén. Először azt gyanítottam, hogy kiugrott a vállam. Röntgenen tisztán látszott, hogy teljesen eltört a felkarom. Kaptam egy nagyon erős fájdalomcsillapítót, majd átvittek Csehországból Innsbruckba, ami 7-8 órás út. Három nappal később feküdtem kés alá.

– Bár egy sérülés sosem jön jókor, ezt gondolom, nagyon el akartad kerülni, mert pazar formát mutattál. Sikerült feldolgozni?

– Túl sokat nem problémáztam, a sérülés benne van a sportágban. Egyébként négyszer volt már agyrázkódásom is.

– Egy rossz mozdulat, és máris az életedet kockáztatod. Mikor tudatosult benned, hogy ilyen kemény fába vágtad a fejszét?

– Mivel kisgyerekként kezdtem, nem gondoltam soha ilyenekre. Nagyon motivált voltam már akkor is, ma már együtt élek a veszéllyel.

 Fotó: Sport24

– Mi volt a legijesztőbb eddigi pályafutásodban?

– Távol áll tőlem a halálfélelem, de egyszer már volt benne részem. Idén Kanadában rajthoz álltam egy olyan viadalon, ahol egy óriási rámpán kellett lejönni. Ez az úgynevezett Big Air. Az már annyira nem volt olyan jó félelem, több volt, mint adrenalin bomba. Tudtam, hogy egyszerű lesz, de mégis nagyon dobogott a szívem.

– Kevesen mondhatják el magukról hazánkban, hogy a Red Bull a főtámogatójuk. Mikor kerestek meg a szponzorok?

– Miután megnyertem a junior világbajnokságot. Ám a látszat csal, mert nem volt könnyű menet. Három évvel később kezdtek csak el szponzorálni. Folyamatosan nézték azt, fejlődöm-e, milyen eredményeket érek el? Végül elhívtak egy norvégiai táborba, ahol hozzám hasonló fiatalokat vettek szemügyre, és utána megszületett egyezség, pedig én addigra már rég lemondtam róla. Pozitívum viszont, hogyha egyszer bekerülsz a „körbe”, aligha búcsúznak el tőled.

– Milyen kötelezettségekkel jár a szponzorral való együttműködés?

– Szezon elején megadom, milyen megmérettetéseken indulok, mik a célkitűzéseim. Rendezvényekre is hívnak, ám ha épp elutazok egy világkupára, akkor nem tartanak vissza. Valamilyen szinten nekem ez inkább egy lehetőség. Leginkább a fejedet veszik meg, márkajelzéssel ellátott sapkát kell hordanom, nyilván más energiaital nem lehet a kezemben, de ezek alap dolgok.

– A magyar szövetségtől is kapsz támogatást?

– Igen, ami szintén a junior vb óta jelentősebb. Vannak ösztöndíjak is, amiket nem feltétlenül tőlük kapok, de rajtuk keresztül jut el hozzám.

– Milyen a kapcsolatod a vetélytársaiddal?

– Mivel Ausztriában töltöm az év nagy részét, így az osztrákokkal a legjobb a viszonyom. Közülük is főleg a fiúkkal, mert országos szinten talán csak két lány versenyez profi szinten. Ha elutazunk egy versenyre, akkor szlovák, cseh és lengyel deszkásokkal szoktam elütni a szabadidőm.

– Mennyit edzel, ha egészséges vagy?

– 3-4 órát vagyok havon, aztán egy órára elmegyek edzőterembe, olykor futok, bicajozok.

– Meddig lehet ezt versenyszerűen csinálni?

– Általában 30 éves kor a plafon. Szerintem én előbb visszavonulok majd.

– Mi lesz utána?

– Most úgy gondolom, hogy gyógytornász leszek. Sok szakemberrel találkoztam a sérüléseim miatt, és megtetszett a szakma. Nem tanulom még, de ezt tartom a legvalószínűbbnek.

– Mi az a cél, amit karriered során mindenképp szeretnél elérni?

– Álmom, hogy világkupa versenyen legalább egyszer dobogóra álljak, illetve hogy elinduljak az X Games-en.

– Utóbbi mit jelent?

– Az extrém sportokban a legnagyobb versenyt. Hatalmas dolog, ha valakit oda meghívnak, mert évente mindössze nyolc snowboardos lép fel. Az optimizmuson megvan hozzá!