Sport

Egy kislány miatt veszekszik Amerika

Stephen Curry (Array)
Stephen Curry (Array)

Vannak, akik szerint több gyereknek kellene részt vennie a sajtótájékoztatókon, mások szerint így nem lehet érdemi munkát végezni. Elég nagy vita alakult ki a dologból.

Magyar idő szerint szerda hajnalban rendezték az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoportdöntőjének első mérkőzését, az izgalmakkal teli összecsapást végül a Golden State Warriors nyerte meg 110-106-ra. Az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) választott Stephen Curry ismét kitett magáért, 34 ponttal vezette győzelemre övéit.

Természetesen a találkozót követően összesereglett újságírók is kíváncsiak voltak a meccs hősének gondolataira, aki kislányát is magával vitte sajtótájékoztatóra. A kis Riley vicces pillanatokkal ajándékozta meg az egybegyűlteket: volt, hogy rászólt édesapjára maradjon csendben, aztán bőszen integetett az újságíróknak, időnként kacagott, vagy épp nagyokat ásított, végül pedig bemászott az asztal alá.

Videó – Riley Curry a sajtótájékoztatón:

A meccs mellett természetesen ez is beszédtémát szolgáltat a tengerentúlon, több cikk is megemlítette, hogy Riley Curry ellopta a show-t a papa sajtótájékoztatóján. Egyesek odáig mentek, hogy több gyereknek kellene meccsértékeléseken szerepelnie, mert ugyan az edzők és a játékosok is tudnak érdekeset mondani, egy csöppség fellépésénél nincs jobb.

Mindjárt itt van például Derrick Rose kisfia, akinek édesapjától azt kérdezték még a főcsoport-elődöntők során, hogy csapata, a Chicago Bulls vajon képes lesz-e nyerni Clevelandben. A Rose ölében üldögélő kétéves P.J. a világ legőszintébb grimaszával válaszolt – jók voltak a megérzései, a Bulls kikapott idegenben.


A kis P.J. Rose arcára volt írva a véleménye
Fotó: Twitter 

Vannak azonban olyanok is, akik szerint a kisgyerekeknek semmi keresnivalójuk nincs a sajtótájékoztatókon. Az ESPN szakírója, Brian Windhorst odáig ment, hogy az NBA-nek ki kellene tiltania a gyerkőcöket a sajtóeseményekről és többen egyetértettek vele, mondván így nem lehet dolgozni. Ettől persze rengeteg kolléga elhatárolódott, Windhorst szavait konkrétan „minden idők legnépszerűtlenebb” megnyilvánulásának tartják páran.

A történteknek óriási visszhangja van a tengerentúlon, a közösségi média, elsősorban a Twitter valósággal felrobbant, mindenki igyekszik állást foglalni az ügyben, így elég komoly adok-kapok alakult ki. Minden bizonnyal lesz is még folytatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik