Sport

A Szolnok húzta be az első meccset

szolnoki dózsa (Array)
szolnoki dózsa (Array)

A kupagyőztes és alapszakasz-első Szolnok nyerte a férfi vízilabda ob I döntőjének első mérkőzését az OSC ellen: a házigazda Tisza-partiak négy góllal voltak jobbak az egyik fél harmadik sikeréig tartó sorozat keddi nyitányán.

A szolnoki Vízilabda Arénában rendezett összecsapásnak mindkét csapat úgy vághatott neki, hogy az elődöntőt egyformán simán vették: a keddi házigazda a Ferencvárost búcsúztatta 2-0-s összesítéssel, a bajnoki alapszakaszban második OSC pedig a címvédő Egert múlta felül ugyancsak két mérkőzésen.
   
A döntő első meccsét egyik szerb légiósa, Stefan Mitrovic révén a Szolnok szerzett vezetést, de Juhász Zsolt hamar egyenlített (1-1), majd megint egy-egy találat esett a medencében. A szintén szerb Milan Aleksic akcióból, az idősebbik Varga fivér szabaddobásból vette be a vendégek kapuját, az OSC-ből pedig a vb-aranyérmes Bátori Bence szépített (4-3).


Fotó: MTI

A második negyed elején ellépett a Szolnok: a duplázó Aleksic után a balkezes szélső, Vámos Márton volt eredményes (6-3). Kevesebb, mint egy perccel a nagyszünet előtt megúszás végén Aleksic harmadszor is betalált, így 7-3-as hazai előny mellett mehettek pihenőre a csapatok. 
 
A harmadik nyolc percben folytatódott a hazai széria: Jansik Dávid jóvoltából 8-3-ra módosult az állás, majd a védő Gór-Nagy Miklós kapásgóljára a duplázó Mitrovic felelt (9-4). Kevéssel az utolsó negyed előtt a kanadai Kevin Graham módosíttatta az eredményjelző kiírását 10-6-ra. 
    
A befejező játékrészből már csaknem hat perc eltelt, amikor gól esett: szerzője a harmadszor is eredményes Mitrovic volt (11-6). Kayes centerből szépített, de rövidesen 12-7 lett az állás, mivel Varga Dénes megúszás után a hálóba juttatta a labdát. Salamon Ferenc és Bátori még szépített az eredményen, de a Szolnok összességében nagyon biztosan nyert Hangay Zoltán góljával 13-9-re, és jutott 1-0-s vezetéshez a párharcban.
    
A második mérkőzést az újbudaiak otthonában, a Kondorosi úti uszodában vívja a két együttes pénteken, 20 órától.

Eredmény – E.ON férfi vízilabda ob I, döntő, 1. mérkőzés:

Szolnoki Dózsa-Közgép VSC – A Híd-OSC-Újbuda 13-9 (4-3, 3-0, 3-3, 3-3)
góldobók: Aleksic, Mitrovic 3-3, Varga Dániel 2, Vámos, Jansik, Tóth M., Varga Dénes, Hangay 1-1, illetve Kayes, Bátori 2-2, Juhász, Gór-Nagy, Kovács, Graham, Salamon 1-1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik