A Blikk információi szerint a kajak-kenu válogatott tagjai a napokban átestek egy vizsgálaton, ahol doppingszerek és drog nyomait keresték, és ketten meg is buktak.
A lap szerint egyikük az öt világ- és öt Európa-bajnoki címmel büszkélkedő, 2011-ben az év sportolónőjének választott Csipes Tamara, másikuk pedig a világbajnoki ezüstérmes Dombvári Bence.
Csipes fennakadt a teszten…
Fotó: MTI
Ellenük fegyelmi eljárást indított a magyar szövetség és kikerültek az Európa Játékokra utazó keretből. A szövetség természetesen erről tájékoztatta a két kajakos klubját, a Honvédot, de minden szereplő igyekezett titokban tartani a pozitív tesztet.
“Csütörtökön kaptuk az értesítést a szövetségtől, hogy két versenyzőnk, Csipes Tamara és Dombvári Bence válogatottbeli kerettagságát felfüggesztették sportolóhoz nem méltó magatartás miatt. A részletekről sokkal többet nem tudok mondani, mert előbb házon belül le kell folytatnunk a fegyelmi vizsgálatot” – mondta Horváth Gábor, a Honvéd kétszeres olimpiai bajnok szakosztály-igazgatója.
… ahogy Dombvári is
Fotó: MTI
Az Európa Játékok mellett Csipes és Dombvári minden bizonnyal kihagyja majd az augusztusi milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságot, ám Horváth reméli, hogy legalább a hamarosan sorra kerülő vb-válogatókon rajthoz állhatnak.
A Blikk szerint mindkét kajakostól a dunavarsányi edzőtáborozás során vettek vizeletmintát. A doppingteszten átmentek, a drogteszten viszont megbuktak. Az Origo arról így, hogy mindkét mintában kokain nyomaira bukkantak az ellenőrök.
Az esetet egyik érintett sem kívánta kommentálni és a szövetség részéről sem nyilatkoztak a pozitív drogtesztről.