Sport

Hét magyar hajó is döntős az első nap után

Sarudi Alíz, Medveczky Erika (Sarudi Alíz, Medveczky Erika)
Sarudi Alíz, Medveczky Erika (Sarudi Alíz, Medveczky Erika)

A pénteki nyitónapon lebonyolított 500 és 1000 méteres elő- és középfutamok során hét magyar egység verekedte be magát a szombat-vasárnapi döntőkbe a csehországi Racicében zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A hosszabb távon – amelynek fináléira szombaton kerül sor – a Sarudi Alíz, Medveczky Erika kajakos duó már az előfutamban elért harmadik helyével lépett tovább, míg az ifjúsági olimpiai bajnok Farkasdi Ramóna (K-1) előbb egy hatodik, majd egy harmadik helyet szerzett, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a legjobb kilenc közé jusson. Az első pályáján negyedik Sarudi Pál, Forgó Christopher kenupáros ugyancsak egy középfutamos harmadik hellyel került döntőbe.

Ötszáz méteren a kenus Korisánszky Dávid és a Nádas Bence, Hérics Dávid kajakos duó megspórolta magának a délutáni futamot, ugyanis délelőtt az előfutamban egyaránt harmadikként ért célba, ami egyből finálét ért, míg Bárdfalvi Márk (K-1) és a Horváth Alexandra, Malcsiner Eszter, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes összeállítású kajakos kvartett előbb hatodikként, majd a folytatásban harmadikként zárt, így ezek az egységek is készülhetnek a végjátékra. Ezen a távon – a női kajaknégyes és kenukettes kivételével – a vasárnapi zárónapon kerül sor a döntőkre.


 Sarudi Alíz és Medveczky Erika is finalista
Fotó: MTI/EPA

Ezer méteren Szabó Kristóf (C-1) a B döntőben folytathatja a szereplését, míg Noé Bálint (K-1), a Janza Richárd, Korondy Tamás kettős (K-2) és a Noé Bálint, Ilyés Róbert, Császár Gergely, Noé Milán összeállítású kajaknégyes előfutamából még továbbjutott, de a középfutamban már nem tudott megfelelő helyen végezni, így kiesett. Fél kilométeren Nagy Flóra (K-1) már az előfutam után, a Simán Fanni, Szilágyi Anett kajakpáros pedig a középfutamot követően búcsúzott.
    
A férfi kenunégyeseknél 1000 méteren, illetve a női és férfi kenupárosoknál 500-on a kevés nevező miatt csak döntőt rendeznek, így a Bodonyi András, Viola Viktor, Szabó Kristóf, Korisánszky Dávid összeállítású kvartett, illetve a címvédésre készülő Lakatos Zsanett, Takács Kincső duó, valamint a Szabó Gábor, Bodonyi András kettős ott versenyez majd először. 
    
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) döntése értelmében Magyarország jobbára fiatal, U23-as versenyzőkből álló csapattal vesz részt az Eb-n, mert idén a júniusi, bakui Európa Játékok, valamint az augusztusi, milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz a fő verseny a sportág szereplői számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik