Sport

Nem voltak eléggé kannibálok a magyar hokisok

rich chernomaz (rich chernomaz, )
rich chernomaz (rich chernomaz, )

A tavaly még az élvonalhoz tartozó kazah válogatott 5-0-ra legyőzte a magyarokat. Így értékeltek a főszereplők.

Hétfőn a csoport legnehezebb csapata, Kazahsztán ellen kellett volna csodát tenni, ám ez nem sikerült, a volt szovjet utódállam 5-0-ra tudott nyerni. Az első két meccsen így hoztuk a várt eredményt, a japánokat legyőztük, a kazahoktól viszont a papírforma is vereséget diktált.

 Fotó: MTI

“Nem kezdtünk jól, kettős emberhátrányban játszottunk rögtön az elején. Szerencsénk volt, hogy 1-0-val úsztuk meg az első harmadot. A folytatásban sem találtuk el, milyen távolságra kell állni az ellenféltől, miként kell védekezni, sorra jöttek a kiállítások és további gólokat kaptunk” – értékelt Rich Chernomaz szövetségi kapitány

A tréner szerint a kazah válogatott élt a hibák által kínált lehetőségekkel, nem úgy, mint vasárnap a japán csapat. Úgy fogalmazott: “nem voltunk eléggé kannibálok, nem űztük eléggé az ellenfelet, amely így nem is igen rontott.”
   
“Tetszett a meccs, öt gólt lőttünk, de nehéz volt legyőzni a magyarokat. Az utolsó harmadban már nem pörögtünk eléggé” – mondta Andrej Nazarov kazah szövetségi kapitány.
   
Bálizs Bence úgy vélte, nehéz mérkőzés volt, sok emberhátránnyal és nem találták az ellenszerét a kazah emberelőnyös játéknak.

A magyar válogatott a szerdai szünnapot követően Olaszország ellen lép jégre.

Eredmények – divízió I/A jégkorong-világbajnokság, 2. forduló

Olaszország-Ukrajna 2-1 (0-0, 1-1, 0-0, 1-0), hosszabbítás után
Kazahsztán-Magyarország 5-0 (1-0, 3-0, 1-0)
Lengyelország-Japán 2-0 (0-0, 0-0, 2-0)

Az állás: 1. Kazahsztán 6 pont, 2. Olaszország 5, 3. Lengyelország 3 (3-2), 4. Magyarország 3 (4-7), 5. Ukrajna 1, 6. Japán 0 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik