Sport

Hosszú Katinka a zárónapon is szállított egy győzelmet

hosszú katinka (hosszú katinka)
hosszú katinka (hosszú katinka)

Hosszú Katinka egy első és egy második helyezéssel fejezte be szereplését az arizonai Mesában rendezett úszóviadalon. A 200 méter vegyes döntőjében bő egy másodpercet vert a többiekre.

A Vasas világ- és Európa-bajnoka a szombati zárónapon – az esemény honlapjának beszámolója szerint – előbb megnyerte a 200 méter vegyes döntőjét, majd fél óra múlva ezüstérmet érdemelt ki 200 méter háton.

A vegyesszám fináléjában már féltávnál jelentős előnyre tett szert legfőbb riválisaival szemben, végül több mint egy másodpercnyi különbséggel előzve meg az ezüstérmest, 2:11.40 perccel győzött. Ez a hatodik legjobb eredmény a 2015-ös világranglistán. Úszott már idén gyorsabban is ebben a számban: a január végén produkált 2:10.36-tal harmadik a nemzetközi rangsorban.

A 200 méter vegyesen negyedikként végzett olimpiai ezüstérmes Kirsty Coventry 200 méter háton – ahol kétszer volt korábban második olimpián és világbajnokságon egyaránt – nyerni tudott Hosszúval szemben. A zimbabwei versenyző nagy csatában, 2:12.05-tel diadalmaskodott a 2:12.14 perc alatt célba érő magyar úszó előtt.

Hosszú Katinka az arizonai viadal négy napján összesen hat érmet gyűjtött: három aranyat (400 vegyes, 100 hát, 200 vegyes), két ezüstöt (200 gyors, 200 hát) és egy bronzot (200 pillangó).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik