Sport

Olasz Anna nehéz pályán is második lett

Olasz Anna (olasz anna, )
Olasz Anna (olasz anna, )

Remekül kezdte az idényt Olasz Anna: az Egyesült Államokban tanuló sportoló második lett a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának új-kaledóniai állomásán, Noumeában.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a levegő és a víz hőmérséklete ideális volt, de a Franciaországhoz tartozó Csendes-óceániai szigetek mellett elég komoly szélben kellett úszniuk a vk-sorozat harmadik állomásán rajthoz állóknak, így olykor kétméteres hullámokkal is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek.

Öt kilométer után kettészakadt a mezőny, Olasz Anna az élcsoportban tempózott és végül csupán Aurélie Muller tudta megelőzni, aki régóta a legjobb franciának számít nemzetközi szinten. Kettejük között 27 másodperc volt a különbség, Olasz 2:09:45 óra alatt teljesítette a 10 km-es távot.

„Ez szörnyen nehéz volt, még életemben nem úsztam ilyen nehéz pályán. Mindenesetre alig várom, hogy szombaton is úszhassak a francia nyílt bajnokság öt kilométeres számában, mert akármilyen nehéz ilyen körülmények között úszni, nagyon fontos tapasztalatszerzés szempontjából” – értékelt a magyar úszó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik