Sport

Bajban a Magyar Olimpiai Bizottság

Dr(960x640).jpg (dr. török ferenc)
Dr(960x640).jpg (dr. török ferenc)

Törvényességi felügyeleti eljárás indult a MOB ellen. A Fővárosi Főügyészség erről tájékoztatta az eljárást kezdeményező Dr. Török Ferenc ügyvédet.

Kapcsolódó cikkek

A Sport24 korábban arról számolt be, valami nincs rendben a Magyar Olimpiai Bizottság működésében, mert Dr. Török Ferenc, kétszeres olimpiai bajnok öttusázó (1964, Tokió, egyéni; 1968, Mexikó, csapat), ügyvéd kezdeményezésére a Fővárosi Ítélőtábla 2015. január 15-i dátummal megsemmisítette a 2012. február 26-i és a 2012. április 22-i közgyűlésen hozott MOB-határozatokat. Azokról van szó, amelyek a MOB új szervezeti felépítését és működési rendjét határozták meg, ahol új elnököt – Borkai Zsolt -, új főtitkárt – Szabó Bence – és tisztségviselőket neveztek ki.

A Népszabadság keddi számában Dr. Török elmondta, eztán azért fordult az ügyészséghez, mert szerinte a MOB figyelmen kívül hagyta ezt a jogerős ítéletet. A MOB ezzel ellentétben 2013 májusi közgyűlésén – saját értelmezése szerint – eleget tett a bírósági ítéletnek, ugyanakkor a korábbi olimpiai bajnok öttusázó úgy véli, a szabálytalan közgyűlést az ítélet alapján ismét meg kellett volna tartani, hogy a szabálytalanságot korrigálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik