Belföld
borkai zsolt (mob, borkai zsolt, )

Ki a MOB elnöke?

Akkor most elnök még Borkai Zsolt vagy sem? Főtitkár még Szabó Bence vagy sem?

Dr. Török Ferenc – kétszeres olimpiai bajnok öttusázó (1964, Tokió, egyéni; 1968, Mexikó, csapat), aki szövetségi kapitányként is olimpiai bajnoki címig irányította Martinek Jánost és a Martinek-Fábián-Mizsér hármast 1988-ban, Szöulban – még 2012 tavaszán keresetet nyújtott be a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ellen.

Ez alapján a Fővárosi Ítélőtábla 2015. január 15-i dátummal megsemmisítette a magyar sport csúcsszervezetének 2012. február 26-i és a 2012. április 22-i közgyűlésen hozott határozatait.

 

Az összeset. Azokról van szó, amelyek többek közt a MOB új gigaszervezetének felépítését, a legfelsőbb döntéshozó közgyűlés új összetételét, létszámát és működési rendjét határozták meg, ahol az új alapszabályt, az új elnököt – Borkai Zsolt -, az alelnököket és elnökségi tagokat neveztek ki.

A MOB az ítéletet egy hete kapta kézhez. Előtte is sejtették, de azóta konkrétan, hivatalosan is tudják, minden és mindenki törvénytelenül működik három éve.

A MOB elnöksége évente 12-13 milliárdnyi közpénz sorsáról dönt, majd ez alapján terjeszti fel a közgyűlés elé, amely határoz a költségvetésről, osztja el azt a magyar sportban A-Z-ig. Jelen állás szerint ez három éve törvénytelenül működik. Visszacsinálni nem lehet semmit, nem lehet visszafizetni a már “eledzőtáborozott”, elversenyzett pénzeket. De nem lehet visszavonni Borkai Zsolt MOB megbízatását sem, holott az ítélet szerint az is törvénytelen.

A megoldóképlet dr. Török szerint a MOB kezében van. Össze kell hívni a 2012. február 26-os állapotnak megfelelően egy megismételt közgyűlést. Annak kell elfogadnia az új alapszabályt, majd egy újabb közgyűlésen meg kell választani az új tisztségviselőket, ergo pótlólagosan jóvá kell hagynia, meg kell erősítenie az elmúlt három év valamennyi határozatát.

Borkai Zsoltot is az elnöki székben, mert a törvényességet helyre kéne állítani.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.