Sport

Belázasodott, így nem állt rajthoz Gyurta Dániel

Gyurta Dániel (gyurta dániel, )
Gyurta Dániel (gyurta dániel, )

Az olimpiai bajnok Gyurta Dániel nélkül rendezték meg az 50 méteres mellúszást a Budapest-bajnokság harmadik, pénteki napján, mivel a 200-as táv londoni bajnoka reggelre belázasodott.

Megbetegedése azt is jelenti, hogy a szombati zárónap sem szerepel, vagyis nem állhat rajthoz sikerszámában sem a Komjádi Uszodában.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Az év első jelentős hazai viadalán pénteken az egyik legjobb teljesítménnyel Biczó Bence rukkolt elő: a korábbi ifjúsági olimpiai bajnok 1:56.48 perccel nyert, jóval belül úszva a 2016-os riói ötkarikás játékokon való indulás feltételéül szabott, úgynevezett A szinten.

Az 1500 méteres gyorsúszásban Gyurta Gergely – aki szerdán 400 méter vegyesen már “megalapozta” riói részvételét – megint olimpiai A szintes idővel, 14:59.62 perccel győzött.

“Első akartam lenni, aki a Komjádiban 15 percen belül úszik. ez volt a fő célom, ezért is nyomtam meg a végét” – mondta az MTI-nek Gyurta Gergely.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik