Mint arról korábban beszámoltunk, Márton Anita Európa-bajnok lett súlylökésben szombat délután. Ez azért is hatalmas szó, mert magyar versenyző legutóbb 1985-ben nyert aranyat fedett Eb-n, érmet pedig 13 év szünet után szerzett ismét magyar sportoló.
Fotó: MTI
“Remek verseny volt, gyakorlatilag minden lökésem jó volt, stabilan 18,50 méter környékén, de szerencsére ez az utolsó volt az igazán jó. Fogalmam sincs, hogyan csináltam technikailag, de sikerült, és ez a lényeg” – mondta az MTI-nek Márton.
“Nagyon örültem volna már a második helynek is, így az utolsó lökésnek úgy mentem neki, hogy lesz, ami lesz, beleadok apait anyait. Mindeközben a rúdugrás döntője miatt nagy volt a szurkolás a csarnokban, talán ez is segített picit” – tette hozzá.