Sport

Náluk jobban senki sem tud küzdeni

Grant Hill (grant hill,)
Grant Hill (grant hill,)

Megannyi NBA-játékos pályafutását keserítette már meg kisebb-nagyobb sérülés, ami után rosszabb teljesítménnyel rukkoltak elő a pályán. Akad azonban néhány kivétel, akik kihagyásuk után még eredményesebb játékkal szórakoztatták közönségüket.

Sajnos Derrick Rose neve hallatán már nem a remek egyéni megoldások, hanem a sérülések jutnak először eszünkbe. A Chicago Bulls irányítója újabb sérülést szedett össze és egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyit kell majd kihagynia az amerikai hátvédnek.

A hypun.com internetes oldal összeszedte azokat a játékosokat, akiknek karrierje szintén nem volt zökkenőmentes, ám sérüléseik után még jobb formában tértek vissza.

10. Al Jefferson

A “Big Al” becenévre hallgató játékos a 2008-2009-es szezon közepén szakította el az elülső keresztszalagját. A játékos pechére az a szezon volt élete legjobbja. A komoly sérülése után a játékos azonban egyre jobb számokat tudott produkálni. Míg a sérülése utáni első szezonban csupán 17,1 pontot átlagolt, addig tavaly már 21,8 egységet termelt meccsenként.

9. Michael Jordan

A valaha volt legjobb kosaras erről a listáról sem hiányozhat. NBA-pályafutásának második évében Jordannek eltört a lába a szezon korai szakaszában. Csodával határos módon a chicagói ikon a szezon utolsó 15 mérkőzésén pályára lépett, ahol a Boston elleni rájátszásmeccsen előbb 49, majd 63 pontot szórt.

8. Channing Frye

Frye egy átlagos játékosnak mondható kosaras, igaz a 2010-es években már 10 pont fölött átlagolt az NBA-ben. Az erőcsatárnál 2013-ban fedezték fel, hogy szívmegnagyobodással küzd. A kosaras azóta túl van a rehabilitációján és ismét a legjobbak között pattogtat.

7. Tony Allen

Bár nem szép ilyet mondani, de a lista hetedik helyén levő játékos egy picit magának kereste a bajt. 2007-ben már állt a játék, miután a bírók sípoltak, ám Tony Allen, még bezsákolta a labdát. Eddig nem is lett volna semmi probléma, csakhogy a talajfogás nem sikerült a legjobban. A játékos elülső és középső keresztszalagja is elszakadt és kilenc hónapot kellett kihagynia. Visszatérése olyannyira jól sikeredett, hogy manapság az NBA egyik legrettegettebb védőjátékosaként tartják számon a ligában. 

6. Willis Reed

Az 1970-es NBA-döntőben a New York Knicks a Los Angeles Lakers együttesével mérkőzött meg. Az akkori New York-i csapat sztárja, Willis Reed combjában elszakadt egy izom a döntő hatodik mérkőzésén. Mindenki biztosra vette, hogy a mindent eldöntő találkozón nem lép pályára a center, ám ő kifutott a parkettre. Reed szerezte csapata első két mezőnykosarát, amivel hozzájárult a New York bajnoki címéhez. A döntőt követően megválasztották a finálé legértékesebb játékosának is.

5. Grant Hill

Talán Grant Hillt lehetne a legjobban Derrick Rose-hoz hasonlítani. Sokan nagyon nagy karriert jósoltak a számára és a játékos ezeknek az elvárásoknak megfelelően kezdett, hiszen bezsebelte az idény legjobb újoncának járó díjat. Feltűnése új impulzusukat juttatott a megfáradt detroiti csapatba, egészen addig, amíg 2000-ben el nem tört a játékos bokája. Sosem tudott teljesen felépülni ebből a sérüléséből, hiába foglalkozott vele az NBA egyik legjobb orvosi stábja Phoenixben. Grant Hill végül 2013-ban vonult vissza az aktív játéktól.

4. Adrian Dantley

A maga idejében az egyik legjobb pontszerző volt, ezért volt külön fájó, amikor 1983-ban elszakadt az ínszalagja a csuklójában. A vajkezű játékos 1981 és 1984 között 60 meccset hagyott ki sérülése miatt, ám ettől függetlenül 23.3 pontot átlagolt a kihagyását követően. Érdekesség, hogy 1981 után, 1984-ben, vagyis a sérülését követő évben is ő termelte a legtöbb pontot az NBA-ben.

3. Amar’e Stoudemire

Talán, ha annak idején nem a Phoenix Suns együttesénél kezdi meg pályafutását, akkor mára már nem pattogtathatna a legjobbak között. Néhány Arizonában eltöltött szezon után észrevették, hogy porckárosodásban szenved a térde. Visszatérése után sokan kételkedtek benne, hogy megmarad-e a játékos robbanékonysága vagy sem. Stoudemire erre csattanós választ adott, hiszen átlagban több pattanót és pontot is szerzett az elkövetkezendő szezonokban.

2. Bernard King

Ezekben az időkben nem voltak szokatlanok az elülső keresztszalag szakadások, így a lista második helyén tanyázó kosarasa is ilyen sérülés miatt volt kénytelen a partvonal mellé szorulni. 1985-ben King megsérült, ami viszont külön érdekes, hogy két teljes évet hagyott ki. Visszatérése után a klubjánál, a New Yorknál nem hitték, hogy ugyanolyan robbanékony lesz, mint volt, így nem tartottak rá igényt. A játékos viszont rájuk cáfolt és új állomáshelyén, a Washington Bulletsben olyan teljesítményt nyújtott, amivel ismét beverekedte magát az All-Star csapatba.

1. Shaun Livingston

2007-ben a Charlotte Bobcats ellen lépett pályára a Los Angeles Clippers. A Los Angeles-i klub irányítója egy labdaszerzés után próbált ziccerezni, ám a próbálkozás kimaradt. A talajfogás után az irányító térde tropára ment. Erre a sérülésre nincs jobb megfogalmazás. Többek között elszakadt a játékos elülső és hátulsó keresztszalagja, valamint, kificamodott a térde. A tolószék helyett azonban Livingston nem adta fel és ma a liga legjobb csapatában keres 16 millió dollárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik