Sport

Győzelemmel tért vissza Novak Djokovic

Novak Djokovic (novak djokovic, )
Novak Djokovic (novak djokovic, )

A szerb játékos először lépett pályára azóta, hogy megnyerte az Australian Opent.

Az első helyen kiemelt Novak Djokovic a kanadai Vasek Pospisillel találkozott a 2,083 millió dollár (563 millió forint) összdíjazású dubaji keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában. Szoros játékot hozott az első játszma, melynek fordulópontja a kilencedik gémben jött el, amikor 4-4-es állásnál Djokovic béreklni tudta ellenfelét, majd saját adogatását hozva behúzta a játékrészt.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A második szett elején mindketten brékelni tudták a másikat, majd Djokovic a folytatásban ismét elvette egy ízben ellenfele adogatását. Ezt az előnyt már nem engedte ki a kezéből, így végül 1 óra 20 perc alatt harcolta ki a továbbjutást. A következő körben Andrej Golubev vár rá.

A harmadik helyen kiemelt Andy Murray és a negyedikként rangsorolt Tomas Berdych is megváltotta jegyét a második fordulóba. Két kiemelt ugyanakkor búcsúzott: Ernests Gulbis (5.) és David Goffin (8.) is két szettben kapott ki.

Eredmények – ATP-torna, Dubaj, 1. forduló

Djokovic (szerb, 1.)-Pospisil (kanadai) 6:4, 6:4
Murray (brit, 3.)-Muller (luxemburgi) 6:4, 7:5
Berdych (cseh, 4.)-Chardy (francia) 7:6 (7-2), 6:4  
Lopez (spanyol, 6.)-Ward (brit) 6:4, 6:4              
Bautista (spanyol, 7.)-Thiem (osztrák) 6:3, 6:2          
Coric (horvát)-Dzsaziri (tunéziai) 5:7, 6:3, 6:3            
Sztahovszkij (ukrán)-Rosol (cseh) 4:6, 6:1, 6:4
Ilhan (török)-Zverev (német) 6:1, 7:6 (7-4)          
Bolelli (olasz)-Pouille (francia) 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik