Sport

Berlinnek túl drága lenne az olimpia

olimpiai-zaszlo(960x640).jpg (olimpiai zászló)
olimpiai-zaszlo(960x640).jpg (olimpiai zászló)

A 65 milliárd eurós adóssággal rendelkező Berlinnek kétszer is át kell gondolnia, hogy pályázzon-e a 2024-es nyári olimpiára - véli a német gazdaságkutató intézet szakértője, Karl Brenke.

A neves közgazdász kiemelte: a fővárosnak az infrastruktúra és a tömegközlekedés terén is jelentős fejlesztéseket kell végeznie. A játékok rendezési költségére nincs konkrét számadat, ezt 2,5 milliárd euróra (772 milliárd forint) becsülik, de ebben az összegben még nincsenek benne a játékokhoz nélkülözhetetlen beruházások költségei.

“Van egy olyan megérzésem, hogy Berlin belecsúszik egy olyan helyzetbe, ahonnan nem tudna felemelkedni” – tette hozzá Brenke. Kiemelte: a német főváros nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy belevágjon egy ilyen költséges pályázatba.
    
A német főváros – amely 1936-ban már volt házigazda – Hamburggal van versenyben, hogy Németországból melyikük kandidáljon a 2024-es ötkarikás játékokra. A Német Olimpiai Bizottság márciusban választ közülük. 


 Fotó: Europress Fotóügynökség

Brenke szerint a hamburgi kandidálás is problémás lehet, hiszen kevés, olimpiára alkalmas létesítmény van ott, hiányzik például egy központi olimpiai stadion is. A közgazdász hiányolja a lakosság tájékoztatását az ötkarikás rendezés előnyeiről és hátrányairól, veszélyeiről.
    
“Ha megnézzük a mindenkori olimpiákat vagy labdarúgó-világbajnokságokat, az igazi győztes a NOB és a FIFA. A rendező városoktól mindig egyre több pénzt kérnek” – mondta Brenke. A 2024-es olimpiára eddig hivatalosan csak Boston és Róma jelentkezett, míg Párizs, Durban, Baku, Doha és Isztambul komolyan érdeklődik.
    
A Magyar Olimpiai Bizottság múlt pénteki közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.
    
A 2024-es olimpiára a jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról pedig 2017 nyarán, Limában dönt a NOB. A jövő évi játékoknak Rio de Janeiro, a 2020-asnak Tokió ad otthont, így 2024-ben jó esély van az európai rendezésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik