Sport

Djokovic és Sarapova sportszerűtlen lenne?

Novak Djokovic (novak djokovic, )
Novak Djokovic (novak djokovic, )

Mi a közös Andy Murray-ben és Jekatyerina Makarovában? Egyikük sem rejti véka alá a véleményét. A brit és az orosz teniszező Novak Djokovicot, illetve Marija Sarapovát bírálta a héten.

Mi is írtunk róla, hogy múlt héten a világelső Novak Djokovic nyerte meg az Australian Open férfiegyesének a döntőjét, négy szettben győzte le Andy Murrayt. A szerb a meccs elején a hüvelykujját és bokáját fájlalta, majd a harmadik szettben úgy tűnt, hogy egy másik lábsérülést is összeszedett. Végül aztán 0-2-es hátrányból nyerte meg azt a felvonást, ez pedig fordulópont volt a mérkőzésen, aminek 7-6 (7-5), 6-7 (7-4), 6-3, 6-0 lett a vége.


Minden Andy Murray arcára van írva
Fotó: Europress Fotóügynökség

Murray a finálé utáni napon arról mesélt, hogyan zavarta meg őt Djokovic, amitől már nem tudta a legjobbját nyújtani:

„Csalódott vagyok, mert nem tudtam függetleníteni magam a körülményektől. Teljesen összezavart a harmadik szettben, amikor pár ütés után a földre esett. El sem tudom képzelni, hogy ez mi is volt. Az egyik pillanatban még úgy tűnt, hogy sérült, a következőben meg már ellenállhatatlanul játszott” – mondta Murray a BBC-nek, de több lapnak is beszélt Djokovic „csodával határos” felgyógyulásáról.


Marija Sarapova egyik védjegye, hogy “hangos”
Fotó: Europress Fotóügynökség

Pénteken az orosz Jekatyerina Makarova nyilatkozott a sports.ru-nak arról, hogy sportszerűtlennek tartja Marija Sarapovát. Makarova az elődöntőben kapott ki honfitársától két szettben – Sarapova aztán elbukta a finálét Serena Williamsszel szemben.

„Tudja, hogyan zökkentse ki az embert és ennek érdekében a legvégsőkig elmegy. Elég zavaró, ahogyan az időt húzza sokszor, már rég készen áll arra, hogy szerváljon, de utána elkezd pepecselni. Ez eleinte még nem zavart, de utána minden egyes megnyert pontnál üvölteni kezdett, ez pedig egyre hangosabb volt. Nem hiszem, hogy ez lenne a jó irány, nem tartom sportszerűnek. Húzza az időt és egy idő után az ellenfél egyre nagyobb figyelmet szentel annak, amivel ki is zökken a játékból” – mondta Makarova.

A két eset megosztja a közvéleményt: vannak, akik szerint ez is a játék része, míg mások úgy vélik, Djokovic és Sarapova átléptek egy bizonyos határt. Megint mások azt vetik fel, hogy savanyú a szőlő és Murray, valamint Makarova csak rosszul viseli a vereséget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik