Sport

Nem lehet panasz a kézilabdánkra

mkb-mvm veszprém (mkb-mvm veszprém)
mkb-mvm veszprém (mkb-mvm veszprém)

Magyarország a negyedik helyen áll a férfi kézilabda európai kupák ranglistáján, amelyben a mostani szezont megelőző három idény eredményét veszik figyelme.

A magyarok a 2013/14-es kiírásban remekül szerepeltek, különösen a veszprémiek és a szegediek nyújtottak kimagaslót. Előbbiek történetük során először kerültek be a Bajnokok Ligája négyesdöntőjébe, míg a Tisza-partiak fennállásuk legnagyobb sikerét érték el az EHF Kupa megnyerésével.

Az utolsó három kiírás alapján a magyarok alanyi jogon egy csapatot indíthatnak a BL-ben és hármat az EHF Kupában. A létszám annak függvényében változhat, hogy ebben az idényben lesz-e magyar kupasiker, illetve a BL selejtezőjét sikerrel veszi-e az érintett egyesület.

 Fotó: MTI

A kontinentális rangsor élén a németek állnak, megelőzve a spanyolokat – ezen két nemzet két-két klubbal szerepelhet a BL főtábláján -, míg a harmadik helyen álló franciák, akárcsak a magyarok, biztosan csak egy BL-szereplővel számolhatnak a három EHF Kupáson túl.

A BL következő kiírásában változik a lebonyolítási rendszer. Lesz két “erősebb” csoport, ezekben nyolc-nyolc érdekelt játszik, és a két első helyezett egyből a negyeddöntőbe jut, a második-ötödik helyezettek pedig a nyolcaddöntőbe. A két “gyengébb” csoportban hat-hat gárda szerepel, közülük hárman a selejtezőből érkeznek. A két gyengébb BL-csoport első és második helyezettjei játszanak a nyolcaddöntőbe kerülésért, és a párharcok továbbjutói majd az erősebb csoport második helyezettjeivel találkoznak.

Minden további részletet június 19-én ismertet az európai szövetség végrehajtó bizottsága.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik