Sport

Véget érhet Kobe Bryant szezonja

Műtét vár Kobe Bryantre, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers sztárjátékosára, aki számára így minden bizonnyal véget ért a mostani szezon.

A csapat tájékoztatása szerint a múlt héten vállsérülést szenvedett bedobót szerdán műtik meg, s felépülése várhatóan hónapokat vesz majd igénybe.

“Kobe valószínűleg ebben az idényben már nem fog játszani” – mondta Byron Scott vezetőedző, aki leszögezte, hogy szerinte ez még nem jelenti a 36 éves kosaras karrierjének a végét. “Nem úgy ismerem őt, mint aki így akarja befejezni a pályafutását, egy sérülés miatt, erről inkább ő szeretne dönteni.”


Fotó: Europress Fotóügynökség

A Lakersszel ötszörös bajnok Kobe Bryantnek a New Orleans Pelicans elleni összecsapáson egy zsákolást követően elszakadt a rotátorköpenye (vállízületet körülölelő négy lapos ín). Bryant szezonjának sorozatban harmadik alkalommal vethet véget súlyos sérülés: 2013 tavaszán a rájátszás előtt elszakadt az Achilles-ina, majd decemberben, visszatérése után néhány héttel térdcsonttörést szenvedett.

A liga történetének harmadik legeredményesebb játékosa ebben az idényben 35 meccsen játszott, s találkozónként átlagban 22,3 pontot, 5,7 lepattanót és 5,6 gólpasszt jegyzett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik