Sport

Nadal óriásit küzdve jutott tovább

Rafael Nadal, Australian Open (rafael nadal, )
Rafael Nadal, Australian Open (rafael nadal, )

Az ausztrál nyílt teniszbajnokság 2. fordulójában ötszettes csatára késztette Rafael Nadalt a világranglista 112. Tim Smyczek.

Rafael Nadal ugyan többször is hangoztatta, hogy nem ő számít az idei Australian Open esélyesének, azért arra talán ő sem számított, hogy már a második fordulóban, a világranglista 112. helyén tanyázó Tim Smyczek ellen szenvedni fog.

Márpedig ez történt, mivel hiába nyerte meg az első szettet 6-2-re, a teljesítménye visszaesett – görcsei voltak és állítólag szédült is -, a selejtezőből főtáblára jutott amerikai ellenfele pedig kihasználva a mallorcai megingásait fordított a megnyert játszmák tekintetében – a másodikat rövidítésben húzta be. Nadal a negyedik szettben, 3-2-nél el tudta venni ellenfele adogatását, ezt a ziccert pedig nem hagyta ki, így jöhetett a mindent eldöntő ötödik felvonás.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az ötödik etapban Nadal több ízben is bréklabdához jutott, de ezekkel nem tudott élni. 5-5-nél jártak a felek, amikor a spanyol sebességi fokozatot váltott, pár egészen bravúros ütéssel pedig elvette ellenfele adogatását, így a mérkőzés megnyeréséért szerválhatott. Smyczek előbb sportszerűségből – hozzájárult egy adogatás megismétléséhez -, majd küzdeni tudásból vizsgázott jelesre, ugyanis három meccslabdát is hárított, ám végül Nadal nyerte meg a mérkőzést – 4 óra és 14 perc alatt!

Rafael Nadal a következő körben az izraeli Dudi Selával meccsel.

Eredmények – Australian Open, 2. forduló

férfiak:
Nadal (spanyol, 3.)-Smyczek (amerikai) 6:2, 3:6, 6:7 (2-7), 6:3, 7:5
Tomic (ausztrál)-Kohlschreiber (német, 22.) 6:7 (5-7), 6:4, 7:6 (8-6), 7:6 (7-5)
Kyrgios (ausztrál)-Karlovic (horvát, 23.) 7:6 (7-4), 6:4, 5:7, 6:4
Szela (izraeli)-Rosol (cseh, 28.) 7:6 (7-2), 5:7, 7:5, 6:3      
Seppi (olasz)-Chardy (francia, 29.) 7:5, 3:6, 6:2, 6:1
Dzsaziri (tunéziai) – Roger-Vasselin (francia) 1:6, 6:3, 6:4, 1:6, 6:3  
Groth (ausztrál)-Kokkinakis (ausztrál) 3:6, 6:3, 7:5, 3:6, 6:1
Federer (svájci, 2.)-Bolelli (olasz) 3:6, 6:3, 6:2, 6:2                  
Murray (brit, 6.)-Matosevic (ausztrál) 6:1, 6:3, 6:2
Berdych (cseh, 7.)-Melzer (osztrák) 7:6 (7-0), 6:2, 6:2
Dimitrov (bolgár, 10.)-Lacko (szlovák) 6:3, 6:7 (10-12), 6:3, 6:3
Anderson (dél-afrikai, 14.)-Berankis (litván) 6:2, 6:2, 7:6 (7-3)
Bagdatisz (ciprusi)-Goffin (belga, 20.) 6:1, 6:4, 4:6, 6:0
Gasquet (francia, 24.)-Duckworth (ausztrál) 6:2, 6:3, 7:5
Troicki (szerb)–Mayer (argentin, 26.) 6:4, 4:6, 6:4, 6:0
Sousa (portugál)–Klizan (szlovák, 32.) 4:6, 7:6 (7-4), 6:4, 1:0-nál Klizan feladta

nők:
Bouchard (kanadai, 7.)-Bertens (holland) 6:0, 6:3              
Dijasz (kazah, 31.)-Schmiedlova (szlovák) 3:6, 6:2, 8:6
Mattek-Sands (amerikai) – Mladenovic (francia) 7:6 (7-3), 7:6 (8-6)
Sarapova (orosz, 2.)-Panova (orosz) 6:1, 4:6, 7:5
Makarova (orosz, 10.)-Vinci (olasz) 6:2, 6:4
Errani (olasz, 14.)-Soler-Espinosa (spanyol) 7:6 (7-4), 6:3
Peng (kínai, 21.)-Rybarikova (szlovák) 6:1, 6:1
Ka. Pliskova (cseh, 22.)-Dodin (francia) 7:5, 5:7, 6:4
Hradecka (cseh)–Hercog (szlovén) 4:6, 6:3, 6:2
Görges (francia)–Koukalova (cseh) 6:3, 4:6, 6:2
Wickmayer (belga)–Arruabarrena (spanyol) 6:4, 4:6, 6:4
Garcia (francia)–Vögele (svájci) 6:3, 6:4
Witthöft (német)–McHale (amerikai) 6:3, 6:0
Begu (román)–Siniakova (cseh) 7:5, 6:4
Svedova (kazah)–Puig (Puerto Ricó-i) 6:2, 7:6 (8-6)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik