Sport

Görögországban is hibátlan maradt a Benedek-csapat

női vízilabda válogatott (női vízilabda válogatott, )
női vízilabda válogatott (női vízilabda válogatott, )

A férfivízilabda-válogatott a Világliga selejtező harmadik fordulójában Görögországot is legyőzte, így veretlenül vezeti az A csoportot.

Korábban a magyar csapat Szlovákiát és Romániát is könnyedén legyőzte, azt viszont sejtettük, hogy a görögök elleni idegenbeli mérkőzés jóval nehezebb lesz, mint a szomszédok elleni.

Ez be is igazolódott, hiszen a vendéglátók már a kezdés után jelezték, nem adják könnyen magukat, és 5-4-re be is húzták az első játékrészt.

 Fotó: MTI

A folytatásban a hazaiak állandósították egygólos előnyüket, majd a nagyszünet előtt sikerült egyenlítetünk és fordítani is. A harmadik etapban már mi irányítottunk, ahogy a záró negyedben is, így ha nem is fölényesen, de 15-13-ra sikerült legyőzni a görögöket.

A magyar válogatott hibátlanul, három sikerrel vezeti az A csoportot. Benedek Tibor fiai legközelebb február 17-én a szlovákokhoz látogatnak.

Eredmény – vízilabda világliga, A csoport, 3. forduló

Görögország-Magyarország 13-15 (5-4, 3-5, 3-3, 2-3)

4. NEGYED

5-8. PERC: Madaras nagyon szép gólt ragasztott az ellenfél kapujába, 2:20-al a vége előtt kettővel mentünk (12-14). Gounas pattintott lövése beakadt, ahogy Vámosé is, 13-15 ide, ez a vége, sikerült a harmadik meccset is megnyerni.

1-4. PERC: Megkezdődött az utolsó etap. Nagy Viktor látványos védéssel indított. Hosnyánszky lövését nem tudták blokkolni a görögök (11-13). Gólt kaptunk, majd amikor egyenlíthettek volna a hazaiak, Nagy megint hárított (12-13).

3. NEGYED

5-8. PERC: Madaras lövésénél nem tudott védeni a görög kapus, majd a hazaiak Salamon mellól vették be Nagy Viktor hálóját (11-11). A játékrész vége előtt nem sokkal újabb magyar találat következett, végül Nagy Viktor védésével maradt az egygólos előny (11-12).

1-4. PERC: Sajnos az első támadást gólra váltották a hazaiak, Funtulis jóvoltából, így gyorsan oda az előnyünk (9-9). Kolomvos pedig a tízediket is bevarrta, a magyar kapuban pedig már Nagy Viktor véd (10-9). Varga Dénes remek meglátása után a labda a kapuba hullott (10-10).

2. NEGYED

5-8. PERC: Büntetőhöz jutottunk, Hosnyánszky magabiztosan be is lőtte, így egyenlítettünk (7-7). Szerencsére tudjuk tartani a görögöket, újabb góljuk után megint egalizáltunk (8-8). Bravó, Vámos góljával már vezetünk (8-9). Az utolsó másodpercben Gór-Nagy blokkol, így előnnyel vonulunk a nagyszünetre.

1-4. PERC: Bátori Bence gólja nyitotta ezt a játékrészt, majd büntetőt kaptak a görögök, Funtulis pedig elemi erővel be is vágta a labdát a kapuba (6-5). Funtulis megint, ezúttal emberelőnyből, most már kettő van közte (7-5). Erdélyi szépségdíjas találatot szerzett, lábbal tette maga elé a labdát, majd így vágta be azt a hálóba (7-6).

1. NEGYED

5-8. PERC: Szépen járattuk a labdát, majd Madaras vette be a görög kaput (3-2). Vlahopulos megint gólt ünnepelhetett, így a hazaiak a harmadik emberelőnyüket is kihasználták. Szerencsére a következő akcióból Vámos Márton faragott a hátrányból (4-3). Az utolsó 17 másodpercben itt is, ott is született egy találat (5-4).

1-4. PERC: A görögök szerezték meg a labdát az elsőr ráúszásnál. Madaras kiállítása után gyorsan vezetést szereztek a hazaiak (1-0). Hárai Balázs csavarása a hálóban kötött ki (1-1). Vlahopulos lövése beakadt, Szivósé viszont nem (2-1). Sőt, Milonakis góljával már 3-1, a labda Decker kezéről pattant be.

Előzetes: A magyar válogatott számára a keddi, athéni lesz a legfontosabb mérkőzés a négycsapatos selejtezőcsoportban, ahonnan az első helyezett kerül tovább, és vehet majd részt a világliga-sorozat júniusi, olaszországi szuperdöntőjében. A nyolccsapatos finálé győztese kijut a 2016-os riói olimpiára. 

A nemzeti csapat dolgát nehezíti, hogy belázasodott, így nem utazhatott el a selejtezőre Varga Dániel, az együttes csapatkapitánya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik