Sport

Fed Kupa: Babos is csatlakozik a csapathoz

Az első számú hazai teniszező, Babos Tímea is pályára lép a magyar női teniszválogatottban a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján, amelyre február 4. és 7. között kerül sor Budapesten.

A magyar szövetség (MTSZ) keddi sajtótájékoztatóján Szűcs Lajos elnök kifejtette, a megállapodással minden akadály elhárult a sikeres szereplés elől. Február 7-én pedig másodszor kerül sor a Magyar Tenisz Napjára, melynek díszvendége a 15-szörös Grand Slam-győztes svájci Martina Hingis lesz.

Juhász Gábor, aki harmadik ciklusát kezdi meg kapitányként, elmondta, hogy Babos érkezésével az előzetesen nevezettek közül Stollár Fanny került ki a csapatból, amely Babos (92. a ranglistán), Jani Réka (290.), Gálfi Dalma (617.), Bondár Anna (652.) összeállításban szerepel a Syma Csarnokban.


Fotó: Europress Fotóügynökség

“Ez a négyes rendkívül fiatal, de ez a legerősebb összeállítás a hazai teniszfronton. Nehéz latolgatni, mert a többi gárda még folyamatosan sakkozik, és az Australian Open is közbeszólhat az összeállításoknál. A célunk egyértelműen a bennmaradás, de ez a csapat mindenre képes lehet” – mondta a kapitány.
    
A budapesti tornán – melyre 15 válogatott 60 teniszezőjét várják – a hazai együttes az A csoportban február 5-én a szerbekkel, 6-án pedig az osztrákokkal csap össze egyaránt 16 órától. A többi csoportban négy-négy csapat kapott helyet. Ezzel összefüggésben Richter Attila főtitkár közölte:
    
“A mieink nehéz csoportba kerültek, bár kevesebb mérkőzést fognak játszani. Még egyáltalán nem biztos, hogy a világcsoport II-ből kiesett szerbeknél nem lépnek pályára a sztárok, és az osztrák csapat is nagyon stabil. Ami a kétszeres Australian Open-bajnok Viktorija Azarenkát illeti, elárulhatom, hogy már kifizette a budapesti szállását…”
    
A magyarok Szerbiával eddig egyszer találkoztak, 1998-ban a Gubacsi Zsófia és Gáspár Petra alkotta csapat 2-1-re kikapott. Az osztrákok ellen a budapesti lesz az első párharc.
    
A közönség számára ingyenes Magyar Tenisz Napja kapcsán a korábbi válogatott Kapros Anikó elmondta, tavaly több mint 500 gyerek ütögetett Szeles Mónikával és a volt válogatott magyar játékosokkal, és idén is hasonló érdeklődésre számítanak.

A csoportok beosztása

A csoport: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Ausztria
B csoport: Nagy-Britannia, Ukrajna, Törökország, Liechtenstein 
C csoport: Fehéroroszország, Portugália, Bulgária, Grúzia 
D csoport: Belgium, Horvátország, Izrael, Lettország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik