Sport

Szentes-Kreuzlingen 38-0

Szentes (szentes, )
Szentes (szentes, )

A Szentesi Uszodában az orosz Izmajlovo elleni, csütörtöki 11-6-os siker után pénteki fellépésén is diadalmaskodott a Szentes női vízilabdacsapata, amely az Euroliga magyarországi selejtezőcsoportjában kiütéses, 38-0-ás győzelmet aratott a svájci Kreuzlingennel szemben.

A hazai együttes világ- és Európa-bajnoki bronzérmes centere, a végül kilenc (!) találatig jutott Bujka Barbara révén már az első percben megszerezte a vezetést, s a folytatásban sem kegyelmezett jóval szerényebb tudású ellenfelének. Jellemző, hogy már az első negyedben 11 gólig jutott a Szentes. A svájciak ugyanakkor egyszer sem találtak be, míg a magyar együttesből a két kapus kivételével valamennyi játékos legalább egy alkalommal eredményes volt.

Az Euroliga másik magyar résztvevője, az UVSE a franciaországi Lille-ben az A jelű ötösben pénteken sikerrel mutatkozott be: a fővárosi alakulat az orosz Uralocskát verte hat góllal.

Eredmények – Euroliga-selejtező

C csoport, 2. játéknap:

Hungerit-Szentes – Kreuzlingen (svájci) 38-0 (11-0, 9-0, 10-0, 8-0)
a magyar csapat góldobói: Bujka 9, Kövér-Kiss 6, Van Der Sloot, Győri 5-5, Hevesi 4, Pócsi, Gémes, Kádár 2-2, Miskolczi, Rácz, Pengő 1-1

A csoport:
UVSE-Centrál – Uralocska (orosz) 20-14 (6-5, 5-2, 5-4, 4-3) 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik