Sport

Dakar: vége Sebestyénék versenyének

Sebestyén Sándor (sebestyén sándor, )
Sebestyén Sándor (sebestyén sándor, )

Az UNIQA Sandlander Team autós egysége, a Sebestyén Sándor, Bognár József, Dambinbaljir Jargalsaikh trió nem folytathatja a 2015-ös Dakar-ralit.

Átverekedték magukat megannyi akadályon, többek között a világ egyik legszárazabb helyén, az Atacama-sivatagon, a sokak kiesését hozó maratoni napokon, aztán egy benzinkút elbánt velük. Sebestyén Sándorék ugyanis a 10. szelektív rajtja előtt tankoltak, s az első vizsgálatok szerint szennyezett, benzinnel kevert gázolaj került a T2-es Toyotába. Ugyanúgy egyébként, ahogy a szervizautóba, amely szintén tönkrement.

A versenygép a szakasz elején, a szervizjármű az országúton, szinte ugyanannyi kilométert megtéve, nagyjából azonos időben állt meg. A Toyota beindítása után folytatták az utat a tábor felé, s alig 40-50 kilométer per órás átlagsebességgel a 371 km-es szelektív több mint feléig el is jutottak, de ott már annyira tarthatatlan volt a helyzet, hogy kénytelenek voltak lejönni a szakaszról.

A kocsi motorját a nem megfelelő minőségű üzemanyag tönkretette, s mivel a Dakaron szinte mindent lehet cserélni, csak blokkot nem, így a magyar-mongol egység nem folytathatja a versenyt. Pedig, már csak három nap volt hátra a célig.


Fotó: Sandlander Team

Sebestyén (Bognár József navigátorral) már negyedszer vett részt a dél-amerikai futamon, 2012-ben nem ért célba, de sandlanderes színekben 2013-ban és 2014-ben is teljesítette a távot. Idén is fantasztikusan szerepeltek, a T2-es, azaz a szériaautós kategóriában már negyedikek(!) voltak, úgy tűnt, szép eredménnyel zárhatják a 2015-ös viadalt is. Ám a rossz minőségű üzemanyagot kínáló argentin benzinkút tönkretette a munkájukat…

„Ez katasztrófa! – így jellemezte a történteket az UNIQA Sandlander Team pilótája, akit hajnalban vontattak be a saltai célba. – Rossz minőségű üzemanyag kerülhetett az autóba, csak ezt tudom elképzelni, mert egyébként eddig minden normálisan működött. A motorunk egyik pillanatról a másikra leállt és nem akart újra indulni. Néhány órával később végül mégis folytathattuk, de a szennyezett gázolaj miatti befecskendezési probléma eredményeként a motor felrobbant. A V8-as blokk oldalán öklömnyi lyuk tátong, elfolyt az összes motorolaj, így fel kellett adnunk a Dakart. Pedig, végre elértünk Argentínának ezen részéhez, a sokkal nehezebbnek számító terepviszonyokat leküzdöttük az elmúlt másfél hétben, aztán tessék, három nappal a vége előtt így jártunk. Csalódott vagyok, nem tudom még, hogyan dolgozzuk fel a történteket. A táborba érve is egyfolytában azt számolgattuk, hogyan maradhatnánk versenyben, sajnos azonban a szabályzat tiltja a motorcserét, egyéb úton pedig nem orvosolható a probléma” – nyilatkozta érthető módon roppant letörten Sebestyén.

A Sandlander mongol triója, Namchin Lkhamaa, Udiikhuu Byambadelger és Batbold Surendorj megpróbált segíteni a pórul járt társon, de amikor látszódott, hogy komoly, valószínűleg megjavíthatatlan a gond, csapatutasításra folytatta útját. A szelektívet a 66. pozícióban teljesítette, az összetettben pedig a 62. helyen áll.

11. szakasz, Marathon/Salta-Termas Rio Hondo, 194 km

autósok:
1. Nasszer al-Attijah (katari, Mini) 1:53:10 óra
2. Orlando Terranova (argentin, Mini) 27 mp hátrány
3. Giniel de Villiers (dél-afrikai, Toyota) 39 mp h.

az összetettben:
1. al-Attijah 37:12:47 óra
2. de Villiers 29:01 p hátrány
3. Krzysztof Holowczyc (lengyel, Mini) 1:28:49 ó h.

motorosok:
1. Joan Barreda (spanyol, Honda) 3:26:33 óra
2. Paulo Goncalves (portugál, Honda) 17 mp hátrány
3. Ivan Jakes (szlovák, KTM) 1:35 p h.

az összetettben:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 41:43:03 óra
2. Goncalves 5:12 p hátrány
3. Toby Price (ausztrál, KTM) 31:43 p h.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik