Sport

Ledolgozható hátrányba került a Pécs az odavágón

A Pécs hazai pályán hét ponttal kikapott a török Besiktastól a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A baranyai együttes – amely négy győzelemmel és két vereséggel zárta a csoportkört – a szerb Tina Jovanovic révén 10-6-ra, majd 18-10-re elhúzott, de a nyitónegyed végén már csak 20-18 állt az eredményjelzőn.

 Fotó: MTI

A folytatásban 25-20 után az előzőleg öt EK-meccset megnyerő és csak egyet elvesztő Besiktas egy 11-0-ás rohammal fordított. Az NB I negyedik helyén álló PEAC-nak azonban volt válasza, és – bár sorozatban hat triplát kihagyott – 32-31-nél ismét átvette a vezetést. A nagyszünetben 32-34 volt az állás.

Térfélcsere után az isztambuliak a világbajnoki második és Európa-bajnok cseh Petra Kulichova kosaraival 38-32-re megléptek, a Jovanovic és az amerikai Destiny Williams vezette házigazdák 40-40-nél érték őket utol. Az ellenfél több mint négy percen át nem talált a gyűrűbe, így a harmadik játékrész végén 46-43 állt a nagyórán. A zárószakasz rendkívül izgalmasan alakult, fej fej mellett haladt a két csapat, az utolsó perc 55-59-ről indult. A hajrá a törököknek sikerült jobban, akik hétpontos előnnyel várhatják a visszavágót.

Eredmény – női Európa Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:

PEAC-Pécs – Besiktas (török) 56-63 (20-18, 12-16, 14-9, 10-20)
a magyar csapat legjobb dobói: T. Jovanovic 21, Williams 14, N. Jovanovic 10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik