Sport

Újra eljutott Dakarba a magyar lobogó

Akárcsak az előző hat alkalommal, idén is egy rövid, 24 kilométeres óceánparti száguldással zárult az Africa Eco Race.A verseny Dakar mellett, a legendás Rózsaszín-tó partján fejeződött be, ahová a Qualisport kamionosai magukkal vitték a magyar nemzeti lobogót is.

A sivatagi száguldás végeredménye a szombati, utolsó mauritániai szakasszal eldőlt: a motorosoknál a KTM-es Pal Anders Ullevalseter, az autósoknál Jean Antoine Sabatier, a kamionosoknál pedig az Anton Shibalov vezette gyári Kamaz egység diadalmaskodott.

A magyar kamionos egység, Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő összeállításban megnyerték az első szelektív szakaszt, a folytatásban azonban szinte minden rossz megtörtént velük, ami csak megtörténhetett.

 Fotó: Facebook

A marokkói szakaszokon defektek sorozata hátráltatta a triót, de szerepelt a palettán egy váltócsere, motorprobléma, valamint a futómű hátsó részének súlyos sérülése is. Utóbbi miatt az utolsó szakaszokra már csak teszt-jelleggel merészkedtek ki, így – súlyos, 40 órányi időbüntetéssel – a kilenc indulóval elrajtolt kamionos kategória 6. helyére lettek rangsorolva – írja a qualisport.hu.

„Végre itt vagyunk Dakarban, a Rózsaszín-tó partján” – mondta Kovács Miklós. „Őszintén bevallom, hogy voltak olyan pillanatai az utóbbi két hétnek, amikor megfordult a fejemben, hogy nem jutunk el idáig, de nem adtuk fel. Megfogadtuk az indulás előtt, hogy történjék bármi, ezúttal is elhozzuk hazánk lobogóját ide, így ez legalább ad némi elégedettséget. Egy ideig fogunk töprengeni azon, hogy a nyitószakasz megnyerése után miért alakult ennyire balszerencsésen számunkra ez a mostani verseny. Biztos, hogy tehettünk volna mi is többet, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a kamionos győztes Shibalov és mások is kihangsúlyozták, hogy a verseny sokkal keményebb volt most, mint akár tavaly vagy két éve.”

A Kovács, Czeglédi, Ács triót a DAF szervizkamion fedélzetén utazó Várda Ferenc, Kovács Tibor és Rendvai László hármas, valamint Mészáros Sándor csapatmenedzser segítette a 2015-ös Africa Eco Race-en.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik