Sport

Világbajnokot igazolt a Fradi

Marko Avramovic (marko avramovic)
Marko Avramovic (marko avramovic)

Hivatalossá vált, hogy a szerb Marko Avramovic a Ferencváros vízilabdacsapatánál folytatja.

Csütörtökön, sajtótájékoztató keretében jelentette be a fővárosi klub, hogy a 2009-ben világbajnok, hétszeres szerb bajnok, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes játékossal sikerült megegyezni. Egyelőre a szezon végéig igazolt a zöld-fehérekhez, de Gerendás György szakmai igazgató szerint a klubnak hosszú távú tervei vannak vele, és szeretnék, ha még egy évet náluk maradna. Január 24-én, a BVSC elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozik be a Ferencvárosban.

A 28 esztendős Marko Avramovic legutóbb az Oradea csapatát erősítette. A nagyváradi csapatban négy légiós szerepelt a keretben, ám az együttes kiesett az Euroligából, a román bajnokságban pedig egyszerre csak hárman szerepelhettek. A vezetőség ugyan ígéretet tett rá, hogy rotálni fogják az érintett pólósokat, ez nem történt meg, így Avramovic a távozás mellett döntött.


Fotó: MTI

“Gyorsan megegyeztem a Ferencváros vezetőivel, s külön öröm számomra, hogy Varga Zsolt vezetőedző és Gerendás György szakmai igazgató személyében két olimpiai bajnokkal dolgozhatok együtt” – jelentette ki Avramovic, aki január 3. óta készül a Fradival, s az első benyomásai nagyon pozitívak. A szerb pólós úgy érzi, a Ferencvárosban játszani előrelépés a számára, s szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a zöld-fehér csapat bejusson a rájátszásba, vagyis az első hat közé, s ezzel kiharcolja a nemzetközi kupaszereplést.

Gerendás György elismerte, a vízilabdában nem szokványos, hogy egy csapat idény közben igazoljon. Hozzátette: Avramovic érkezése azért is jó, mert olyan játékos, akitől a szerb pólós stílust is el lehet tanulni, s aki a világ bármelyik csapata számára erősítést jelentene.

“A január meghatározó lesz a számunkra, mert sorozatban öt meccset játszunk idegenben. Ezeken fog kiderülni, mennyire vagyunk igazán jók. A végén mindenképpen szeretnénk az első négybe kerülni, és ez Markóval azért könnyebb lesz” – idézi Gerendást az MTI.  

Varga Zsolt, a szombaton folytatódó bajnokságban negyedik helyen álló FTC vezetőedzője köszönetet mondott Kubatov Gábornak, a zöld-fehér egyesület elnökének, hogy a klub segítségével leigazolhatták a belgrádi Partizánnál nevelkedett, majd pályafutását a szintén fővárosi Crvena zvezdánál folytató pólóst

Ajánlott videó

Olvasói sztorik