Sport

Tíz perc alatt pokolból a mennybe jutott a védő

Demarcus Lawrence (demarcus lawrence, )
Demarcus Lawrence (demarcus lawrence, )

Megjárta a poklot, majd a mennybe ment az NFL-ben érdekelt Dallas Cowboys játékosa, DeMarcus Lawrence. Az újonc védő előbb odaajándékozott egy megszerezett labdát az ellenfélnek, majd az utolsó pillanatokban megnyerte csapatának a mérkőzést.

A vasárnap éjszakai Dallas Cowboys-Detroit Lions NFL-találkozón hihetetlen jeleneteket láthatott a publikum. A tét a főcsoport elődöntőjébe jutás volt, az eredmény pedig nagyon szoros.

Két perccel a mérkőzés vége előtt a Detroit csapata négypontos hátrányban támadhatott a győzelem megszerzéséért. A vendégek irányítója, Matthew Stafford azonban elejtette a labdát, ami az újonc defensive end, DeMarcus Lawrence kezébe került. A játékos viszont ahelyett, hogy a földre vetette volna magát – amivel csapata gyakorlatilag lefuttathatta volna a hátralévő időt –, megpróbált hősködni. Talán fél yardot sem haladt előre, amikor kiütötték a kezéből a labdát, ami így ismét a Detroit csapatához került.

Az eset után néhány társa rögtön ideges rohant felé, volt, aki a mezét is megrángatta, hiszen hatalmas hiba volt, ami könnyen a Dallas kiesését eredményezhette volna.

Egy perccel később – mivel csak akkor pörög az óra, ha játékban van a labda, gyakorlatilag tíz percnek felelt meg – Lawrence azonban jóvátette minden bűnét. Az újonc játékos ledöntötte lábáról a detroiti irányítót, majd a kipattanó labdát is összegyűjtötte. Ezúttal a helyén volt az esze a srácnak: rákuporodott a labdára és nem engedett senkit annak közelébe.

 
Egy perc alatt megjárta a pokol legsötétebb bugyrait, majd átlépett a mennyek kapuján, mivel ezzel a szerzett labdával végül eldőlt, hogy csapata ott van a következő körben, ahol majd a Green Bay Packersszel találkoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik