Sport

Póta száguld előre a világranglistán

Előző pozíciójához képest négyet javítva már a 14. helyen áll Póta Georgina a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) legfrissebb világranglistáján.

A sportágban 2001 óta készülő számítógépes rangsorok történetében mindössze kétszer volt példa arra, hogy magyar asztaliteniszező előkelőbb helyet foglalt el: Tóth Krisztina a legelső évben, 2001 januárjában, majd 2003 decemberében is a 13. helyen állt – emlékeztetett rá szombati tájékoztatójában a hazai szövetség.

 Fotó: MTI

A Berlinben légióskodó, 29 éves Póta – aki az októberi világkupán negyedik, az ITTF World Tour-sorozatának decemberi döntőjében pedig bronzérmes volt – a harmadik legjobb európai állampolgárságú, ugyanakkor a legjobb európai származású asztaliteniszező az ez évi első listán. 

Az első száz között a férfiaknál két magyar szerepel – Pattantyús Ádám 81., Kosiba Dániel 91. -, míg a nőknél három, Póta mellett Madarász Dóra és Lovas Petra is tagja a bővebb elitnek, 75., illetve 98. helyével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik