Sport

Pazarul kezdett, de elvérzett Znojmóban a Fehérvár

Hiába vezetett két perc után 2-0-ra, hiába dolgozott ki rengeteg helyzetet a második és harmadik harmadban, a fantasztikus formában védő Holt kapus megtörte a magyar csapat sikerszériáját.

Úgy kezdett a Fehérvár, ahogy nem szokott, az EBEL kanadai táblázatának negyedik helyét elfoglaló Jeff LoVecchio már a 63. másodpercben betalált (0-1), ráadásul Benk András egy percen belül duplázott (0-2), így Jiri Reznar vezetőedző két percet sem tudott várni azzal, hogy kikérje az idejét – írja a jegkorongblog.hu.

A második harmadra átvette az irányítást a Fehérvár, többet lőtt kapura ebben a periódusban ellenfelénél a Fehérvár, ezekből azonban nem született gól. Sőt, bár a 33. perc legvégén emberelőnybe kerültek a vendégek, Patrik Novak, a hazaiak 22 éves csatára meglépett egy koronggal és emberhátrányban hozta fel egy gólra csapatát (1-2). Akárcsak Benknek, Novaknak is ez volt szezonbeli második gólja, nagy kár volt ezért a fegyelmezetlenségért. Annál is inkább, mert nem csak a szokásosan erős középső, de a közel ilyen sikeres harmadik harmad is elmaradt.

 Fotó: albavolanhockey.hu

A 42. percben ugyanis a szezonban még góltalan hátvéd Nemcik kiegyenlített (2-2), majd az 51-ben a csehek legponterősebb játékosa, Pucher a vezetést is megszerezte a Znojmónak (3-2).

A hajrában mindent megpróbált a Fehérvár, ami fegyelmezett játékkal is párosult, így a hátrányokat elkerültük, sőt az 56. percben emberelőnybe került a magyar csapat. Beszorult a Znojmo, egy alkalommal a bárdját elhagyó Holt hatalmas bravúrral védett és kétszer is kapuvasat ütött a Volán.

Az emberelőny lejárta után is egykapuztak a vendégek, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak, így valamivel több, mint egy perccel a vége előtt Pallin mesternek nem maradt más választása, és lehozta kapusát. Ez sem segített azonban a Fehérváron, nyeretlenek maradtak a Znojmo ellen. 

Eredmény – EBEL

HC Orli Znojmo – Fehérvár AV19 3-2 (0-2, 1-0, 2-0)
Gólszerzők: Novak, Tomas, Pucher illetve LoVecchio, Benk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik