Sport

Ki vagyunk éhezve a minőségi pingpongra

asztalitenisz(960x640).jpg (asztalitenisz, )
asztalitenisz(960x640).jpg (asztalitenisz, )

Telt ház volt a Körcsarnokban szombaton: a Generációk Csatája nevet viselő gála hatalmas sikert aratott, és ez nem elcsépelt jelző. Majdnem mindenki ott volt a magyar asztalitenisz elmúlt 25 évéből.

Az ötletgazda Fazekas Péter. A magyar bajnok, még aktív pingpongos (aki 2005-ben az év játékosa volt) arra gondolt, ez most a legalkalmasabb időpont egy gálára: a szövetség éppen 90 éve alakult, 35 éve nyertek Klampárék világbajnoki címet Kína ellen, ráadásul a visszavonuló klasszist, Tóth Krisztinát sem búcsúztattuk még el.

A gondolatot az asztalitenisz szövetség támogatta, és aki kilátogatott a sokszor elbúcsúztatott Körcsarnokba, annak leesett az álla. Egyrészt tele volt a csarnok, másrészt ott volt mindenki, aki számít: a sportág világbajnokai, Európa-bajnokai, az elmúlt 25 év legjobb pingpongosai és két svéd világsztár, akit szintén meghívtak: az 5-szörös világbajnok, 9-szeres Európa-bajnok Jörgen Persson és a 4-szeres világbajnok, 9-szeres Európa-bajnok Mikael Appelgren. (Már most szólunk, hogy a cikkünkben megszólalók eredménysorait képtelenség röviden felsorolni, így csak a vb- és Eb-aranyakra szorítkoztunk.)

Egyedül Bátori Csilla nem volt ott a Körcsarnokban, ő már jóval az ötlet megszületése előtt lefoglalta pihenését, küldött viszont videóüzenetet Augusburgból.

Tóth Krisztinának szánta, a közelmúlt legnagyobb magyar klasszisa, világbajnoki bronzérmes, olimpiai 4. helyezett, 7-szeres Európa-bajnok, 29-szeres magyar bajnok, 6-szoros BEK-győztes, több mint 200-szoros magyar válogatott nemrég fejezte be a játékot. Köszöntötte Krisztit többek között Koncz Gábor színművész, a sportág jó barátja, a szövetség és a társak – ezután Kriszta négy meccset is vívott, többek között Nemes Olgával, Oláh Zsuzsával, Renata Strbikovával, Póta Georginával és a két svéd klasszissal is.

Az 1979-ben világbajnok magyar válogatott
(Takács János, Kreisz Tibor – a csereemberek, valamint Klampár Tibor, Gergely Gábor, Hajdú B. István riporter és Jónyer István)

Fotó: Sport24 

A gálameccsek mellett – játszott Faházi János, Kreisz Tibor, Takács János, Lindner Ádám, Németh Károly, Vitsek Iván, az ifjúsági Európa-bajnok Ecseki Nándor és Szudi Ádám, hogy csak néhány nevet említsünk, de ütögetett párat Szilágyi Áron olimpiai és Esztergályos Patrik ifi olimpiai bajnok vívó is – a Generációk Csatája viadal végső mérkőzéseit is lejátszották (már pénteken elkezdődtek a meccsek, a legidősebb játékos a 61 éves Klampár Tibor volt, a legfiatalabb a 12 éves András Csaba), a győzelmet itt Jakab János szerezte meg Zoltán Zoltán döntőbéli legyőzésével.

Fazekas Pétert kérdeztük, mégis mennyire volt nehéz összehozni ezt a show-t?

„Májusban vetődött fel az ötlet bennem az „aranycsapat” köszöntése, Tóth Krisztina búcsúztatása, a szövetség megalakulásának 90. évfordulója apropóján, és szerettem volna, ha az elmúlt 25 év legjobb pingpongosai összemérnék tudásukat egy versenyen. Azzal, hogy külföldi világsztárokat is meghívtunk, szinte minden összeállt ahhoz, hogy jól sikerüljön a gála.

Az utolsó ilyen gála Bátorfi Csilla búcsúztatása volt 2007-ben. Szerintem az asztalitenisz-közönség már nagyon ki volt éhezve egy ilyenre. Megpróbáltuk lefedni az egész sportágat, hogy mindenki legyen itt, ez vonzotta a nézőket. A szervezés során persze jelentleztek akadályok, de azokat legyőztük, és most itt van a telt ház” – szólt a felszabadult értékelés, és az is, hogy van olyan szándék, ami a hagyományteremtésre irányulna (Hajrá! – a szerk.).

Néhány főszereplő véleménye:

Mikael Appelgren, a svédek négyszeres világbajnoka, 4-szeres vb-ezüstérmese, 9-szeres Európa-bajnoka:

„A magyar pingpong óriási hagyományokkal bír, és nagyon nagy hatással volt rám. Klampár Tibor volt az egyik kedvencem fiatal koromban, nagy megtiszteltetés, hogy vele játszhattam. Ez az esemény tényleg a magyar asztaltenisz ünnepe, felemelő ennyi ember előtt játszani, ilyen hangulatban.”

Gergely Gábor, az 1979-es világbajnok magyar válogatott tagja, párosban 1975-ben Jónyer Istvánnal világbajnok, mellette 4-szeres Európa-bajnok:

„Csodálatos dolog, hogy még emlékeznek ránk. Úgy látszik, hogy a 35 évvel ezelőtti világbajnoki győzelmet nem lehet elfelejteni. Akik akkor velünk egyidősek voltak, most nagypapák, akik lehet, hogy kihozták unokáikat a csarnokba, és könnyen lehet, hogy a gyerekeik is itt vannak. Sokan jöttek ki, nagyon jó érzés. 75-ben ugyan Pistivel Calcuttában nyertünk világbajnokságot, ő akkor ott egyéni világbajnok is lett, de mi valahogy mindig arra készültünk, hogy egyszer a kínaiakat legyőzve a magyar válogatott is győzzön. Mondhatom, hogy erre tettük fel az életünket, s ez Phenjanban bejött. Nem volt véletlen, mert a csoportban 5-2-re, a döntőben 5-1-re nyertünk ellenük, ez akárhogy is nézzük: 10-3. Nagyon boldog lennék, ha a jövőben a fiú utánpótlásunk is olyan szinten állna, mint amilyen szinten a lányok.”

Jónyer István, 4-szeres világbajnok (1975-ben egyéniben, párosban, 71-ben párosban, 79-ben csapatban), 4-szeres Európa-bajnok:

„Nagyon meglepett, hogy ennyien eljöttek, nem számítottam ilyen ünneplésre. Mindent felülmúl, a szervezés nagyon jól sikerült. Nagyon köszönjük a közönségnek, hogy még mindig szurkolnak nekünk. Nagyon ritkán ragadok ütőt, néha Klampárral megyünk bemutatókra, vidékre járunk a fiatalokkal találkozni, tanítani őket egy kicsit. Sajnálom, hogy annyira nincs jelen a pingpong, a világ életemben az volt a vágyam, hogy edző legyek, Berczik Zolitól mindent ellestem. A sors úgy hozta, nem igazán jött ez össze: miután abbahagytam, külföldre mentem, majd jött a vállalkozásom. Még mindig van affinitásom, esténként edzéseket nézek, tanácsokkal látom el a fiatalokat. Az igazi jó edzésmódszereket nehéz elsajátítani, és nem szabad elhallgatni, hogy az edzőképzésünk nagyon rossz állapotban van, nincsenek ma igazán jó edzők, és egyáltalán edzők idehaza.”

Tóth Krisztina, az egyik ünnepelt:

„A 2013-as párizsi világbajnokságon játszottam utoljára, akkor már dolgoztam a bajor szövetségben. Sőt, akkor már szabadságot kellett kivennem, hogy a vb-re elmenjek. Azóta is ott dolgozom az utánpótlásban, töretlenül. Nem gondoltam volna, hogy ennyien lesznek, ki vannak éhezve az emberek a sportágra, és arra, hogy minőségi asztaliteniszt lássanak, és arra is, hogy egymással találkozzanak, és eltöltsenek együtt egy fél délutánt.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik