Sport

Berki és Hosszú az Év sportolója

Hosszú Katinka, Berki Krisztián (hosszú katinka, berki krisztián, )
Hosszú Katinka, Berki Krisztián (hosszú katinka, berki krisztián, )

A Győri Audi ETO KC a legjobb csapat, Storcz Botond az év szövetségi kapitánya, Shane Tusup az év edzője.

A lólengésben idén harmadszor világbajnok Berki Krisztián lett az év férfi sportolója a magyar sportújságírók szavazatai alapján. Az Újpest 29 éves tornásza – aki vb-címe mellett Európa-bajnoki ezüstöt is nyert ebben az évben – 2010 és 2011 után harmadszor győzött a voksoláson.

Berki mögött Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok birkózó végzett a második, Pars Krisztián Eb-győztes kalapácsvető pedig a harmadik helyen.

“A három közül talán ez a mostani díj a legkedvesebb a számomra, mert a tavalyi év után az idei esztendőre új motivációt kellett találnom. Ebben sokat segített, hogy januárban megszületett a kislányom, és az edzőmmel, Kovács Istvánnal sikerült olyan munkát végeznünk, amelynek eredményeként pontosan úgy alakult az év, ahogyan azt megálmodtam” – mondta Berki.

Hosszú Katinka érdemelte ki az év legjobb női sportolója címet. A 25 éves úszó – aki tavaly is győzött a voksoláson – az idén 200 és 400 méter vegyesen, valamint 100 méter háton Európa-bajnok volt, a rövidpályás világkupa-sorozatban pedig 69 érmet – közte 51 aranyat – nyert, és az összetett pontversenyben is diadalmaskodott.

Mögötte – a múlt évhez hasonlóan – a kajakos Kozák Danuta végzett, aki vb-aranyat nyert K-1 500 méteren, Eb-győztes volt K-1 200 és 500 méteren valamint világ- és Európa-bajnok a női négyes tagjaként. A harmadik helyen az idei, szocsi téli olimpián lesiklásban hetedik – ezzel a magyar alpesi sísport eddigi legjobb ötkarikás eredményét elérő – Miklós Edit végzett, aki külföldi versenye miatt nem volt jelen a díjátadón.

“Nem tudnék választani legkedvesebbet az idei eredményeim közül. Jövőre már a szinten tartással is elégedettek lennénk edzőmmel és férjemmel, Shane Tusuppal, de persze az időeredményeken szeretnénk még javítani. Nagyon örülök, hogy ismét megnyertem ezt a díjat. Ez már nem rajtam múlt, hiszen a munkát elvégeztük, így izgulni valóm nem volt” – nyilatkozta Hosszú.


Fotó: MTI 

A címét megvédve Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO női kézilabdacsapata érdemelte ki az év csapata címet. A második helyen a világ- és Európa-bajnok férfi öttusacsapat, a harmadikon pedig a szintén vb-győztes női kajaknégyes végzett. A tavaly második győri női kézisek első alkalommal érdemelték ki a címet.

“Sokkal nehezebb volt megvédeni a címünket a Bajnokok Ligájában, mint megszerezni az elsőt, mert minden meccsen éreztük, hogy mindenki minket akar legyőzni. Ha lehet, most még nehezebb év áll előttünk, mivel többen gyermeket várunk, illetve több sérülés is nehezíti a helyzetünket. De kiváló edzőnk van, aki eddig is át tudta lendíteni az együttest a holtponton, ráadásul eddig sem egyének álltak a sikerek mögött, hanem csapatként nyertünk” – így Görbicz Anita.

Storcz Botond lett az év szövetségi kapitánya. A kajak-kenu válogatottal sikert sikerre halmozó szakember másodszor érdemelte ki ezt az elismerést, először 2011-ben győzött, az elmúlt két évben második volt.

A második helyen a tavaly győztes Benedek Tibor, a világbajnoki címvédő, Európa-bajnoki ezüstérmes férfi vízilabda-válogatott kapitánya, míg a harmadikon a 2010-ben első, de 2011 óta egyvégtében a képzeletbeli dobogó alsó fokát elfoglaló Kiss László, az úszók vezetője végzett. 

“Számomra az a legnagyobb eredmény, hogy a női kajaknégyes immár hat éve veretlen. Különösen büszke vagyok erre, mivel talán itt a legnagyobb a harc a hajóba kerülésért, ami a riói olimpia közeledtével még fokozódni is fog. Jövőre nem az érmek megszerzése, hanem kizárólag a riói kvóták begyűjtése számít. Ezekre azért lenne szükség, hogy az olimpián ne kelljen kényszermegoldásokhoz nyúlnunk” – mondta Storcz Botond.

A tavalyi évhez hasonlóan Shane Tusup lett az év edzője. Hosszú Katinka férje és trénere meggyőző pontkülönbséggel előzte meg a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatát Bajnokok Ligája-diadalra vezető spanyol Ambros Martint. A harmadik helyen az olimpiai és világbajnok tornásznak, Berki Krisztiánnak a mestere, Kovács István végzett.

Az amerikai Shane Tusup tavaly az első külföldi győztes volt a voksolás 1958 óta tartó történetében.

“A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is meglepetésként ért a díj. Ugyanakkor számomra természetesen továbbra is az a legfontosabb, hogy Katinka elérje a céljait és azokat az eredményeket, amelyekre vágyik” – nyilatkozta az év edzőjének válsztott Tusup.

A díjakat csütörtök este a kategóriák dobogósainak a budapesti Akvárium Klubban a Sportcsillagok Gálaestjén adták át, az ünnepségen részt vett Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára is. 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) különdíját Szabó László Zsolt vezérigazgató adta át Erdei Zsolt ökölvívónak, az államtitkári különdíjat pedig az idén visszavonuló Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója vette át Simicskó Istvántól. A MOB különdíját Kovács István tornászedző kapta Borkai Zsolttól, míg a sportújságírók szövetsége életműdíjjal ismerte el Palotai Károly labdarúgó, játékvezető pályafutását.

Az MSÚSZ újra díjazta a legjobb fogyatékkal élő sportolókat: a férfiaknál Rozbora András, a nőknél Szabó Nikolett cselgáncsozó, a csapatoknál a Csonka András, Zborai Gyula asztalitenisz-csapat, a szövetségi kapitányoknál Dobi Zoltán, az edzőknél pedig Pruzsina István végzett az élen.

A nem olimpiai sportágak képviselői is a gálán vehették át idei teljesítményükért az elismerést. A férfiaknál Bánhidi Dániel táncos, a nőknél Gurisatti Lilla búvárúszó, a csapatoknál a Szupergirls táncegyüttese, az edzőknél Debreczeni Dezső (kick-box), a szövetségi kapitányoknál pedig Sziklenka László (sárkányhajó) bizonyult a legjobbnak.

Az év legjobbjai

Az Év férfi sportolója választás dobogósai:
1. Berki Krisztián 1563 pont
2. Bácsi Péter 1397
3. Pars Krisztián 405

Az Év férfi sportolója választás dobogósai a fogyatékkal élőknél:
1. Rozbora András, kajak-kenu
2. Boronkay Péter, triatlon
3. Kovács Dániel, kerékpár

Az Év női sportolója választás dobogósai:
1. Hosszú Katinka 1741 pont
2. Kozák Danuta 1169
3. Miklós Edit 615

Az Év női sportolója választás dobogósai a fogyatékkal élőknél:
1. Szabó Nikolett, cselgáncs
2. Dávid Krisztina, sportlövészet
3. Veres Amarilla, vívás

Az Év csapata választás dobogósai:
1. Győri Audi ETO KC 1509 pont
2. Férfi öttusaválogatott 650
3. Női kajaknégyes 571

Az Év csapata választás dobogósai a fogyatékkal élőknél:
1. Csonka András, Zborai Gyula, asztalitenisz
2. Farkas László, Farkas Attila, Navratyil Sándor, kerekesszékes tenisz
3. Gulykás János, Vizsnyai Dávid, asztalitenisz

Az Év szövetségi kapitánya választás dobogósai:
1. Storcz Botond, kajak-kenu 1122 pont
2. Benedek Tibor, férfi vízilabda 951
3. Kiss László, úszás 756

Az Év szövetségi kapitánya választás dobogósai a fogyatékkal élőknél:
1. Dobi Zoltán, asztalitenisz
2. Weisz Róbert, kajak-kenu
3. Bíró Norbert, cselgáncs

Az Év edzője választás dobogósai:
1. Shane Tusup, úszás 1021 pont
2. Ambros Martin, kézilabda 873
3. Kovács István, torna 694

Az Év edzője választás dobogósai a fogyatékkal élőknél:
1. Pruzsina István, kajak-kenu  
2. Keserű József, cselgáncs
3. Zakor Andrea, sportlövészet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik