Belmonte: Megtiszteltetés Hosszú Katinkával versenyezni

Kivételes képességű úszónőnek nevezte Hosszú Katinkát egyik legnagyobb riválisa, Mireia Belmonte a spanyol hírügynökségnek nyilatkozva.

A Londonban, 2012-ben két olimpiai ezüstérmet szerzett spanyol versenyző azután adott interjút, hogy a múlt heti sabadelli országos rövidpályás bajnokságon világcsúcsot javított 1500 méter gyorson, egy héttel korábban pedig négy aranyérmet nyert – két ízben világrekorddal – a 25 méteres medencében rendezett dohai vb-n.

A katari csúcsviadalon azzal szorult a női mezőnyben legeredményesebb Hosszú mögé, hogy a szintén négy aranyat gyűjtő magyar klasszis sportoló, aki mind a négy győzelmét világrekorddal szerezte meg, három ezüstöt és egy bronzot is kiérdemelt.

Belmonte négy elsőségéből kettőhöz Hosszú legyőzésével jutott hozzá, méghozzá a vb nyitónapján, amikor 200 méter pillangón és 400 méter vegyesen is gyorsabbnak bizonyult vetélytársnőjénél.

 Fotó: Europress fotóügynökség

“Lenyűgöző, amikor az első helyért rivalizálsz valakivel, és számomra nagy megtiszteltetés vele versenyezni” – fogalmazott Belmonte.

A nyári berlini nagymedencés Európa-bajnokságon két-két aranyat, ezüstöt és bronzot nyert spanyol úszónő úgy véli, hogy a 2016-os riói ötkarikás játékokon nemcsak ők ketten, hanem mások is esélyesek a győzelemre.

“Aki egy világbajnokságon dobogón végez, az természetesen esélyes az olimpián is” – szögezte le, hozzátéve, hogy a győzelemhez nagyon sok minden szükséges, rengeteget kell dolgozni a medencén kívül is, hogy mentálisan és fizikailag is a csúcson legyen. 

“Amellett egy kis szerencsére is szükség van ahhoz, hogy olimpiai bajnok legyen belőled…” – nyilatkozta Belmonte.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.