Sport

Póta szenzációs: elődöntős Bangkokban!

póta georgina (póta georgina)
póta georgina (póta georgina)

Póta Georgina öt szettben legyőzte kínai származású portugál ellenfelét, és ezzel bejutott a legjobb négy közé a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) World Tour-sorozatának egymillió dollár összdíjazású döntőjében, Bangkokban.

Az ITTF honlapja szerint az aktuális világranglistán 18., 29 éves Póta Georgina a két hellyel hátrébb rangsorolt, s nála hét esztendővel idősebb Yu Fuval csapott össze a szombati negyeddöntőben, s 1-1 után nagyszerűen játszva, 3-1-nél már az első mérkőzéslabdáját értékesítve nyert. A meccs 38 percig tartott.

Póta – aki az októberi világkupán a negyedik lett – vasárnap az ITTF rangsorában hatodik japán Isikava Kaszumival találkozik majd a fináléba kerülésért, magyar idő szerint 8.30 órakor. A linzi vk-n ők vívták a bronzéremért rendezett összecsapást, s akkor az ázsiai játékos nagy csatában, 4-3-ra nyert.


Fotó: MTI

A finálé egyéni küzdelmeiben mindkét nemnél 16-16 játékos állt asztalhoz, a WT-sorozat versenyein elért pontszámok alapján lehetett részvételi jogot szerezni, s Póta tizedik lett a nők rangsorában.

A Berlinben légióskodó magyar játékos pályafutása során először szerepelhet egyesben a döntőben. A magyarok közül korábban Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina és Pergel Szandra (utóbbi 2012-ben 32 fős mezőny tagjaként) vívta ki a részvétel jogát.

A döntő első helyezettje 100 ezer dollárral gazdagodik, a második 60 ezret kap, a harmadikak jutalma 30 ezer, a negyeddöntősöké 15 ezer, a nyolcaddöntősöké 8 ezer dollár.

Eredmény – World Tour, női egyes, negyeddöntő

Póta Georgina-Yu Fu (portugál) 4-1 (10, -7, 7, 5, 9)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik