Sport

Hosszú szombaton is világcsúccsal nyert

Az év legjobb női úszójának válaszott Hosszú Katinka eddigi remeklése után szombaton is világbajnok tudott lenni a dohai rövidpályás világbajnokságon.

Hosszú az első napon mindkét döntőjét elveszítette a spanyol Mireia Belmonte Garciával szemben, csütörtökön viszont keményen odatette magát, és 100 háton aranyérmet nyert, majd pénteken újabb két elsőséget zsebelt be. 200 háton ráadásul úgy, hogy először ő ért két percen belülre.

Szombaton magyar szempontból nem volt túl mozgalmas a délutáni program. Hosszú Katinka előbb 50 háton szállt medencébe, és a hetedik legjobb idővel jutott be a vasárnapi fináléba. E szám délelőtti selejtezőjében a legjobban Verrasztó Evelyn teljesített, így ő is tagja a döntőnek.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

50 gyorson egyedül Jakabos Zsuzsannáért szoríthattunk, de az utolsó időt úszta, így lemaradt a vasárnapi programról, majd női 100 pillangón Szilágyi Liliána ötödik lett a futamában, így ő sem kvalifikálta magát a legjobbak közé. 100 vegyesen Földházi Dávid állt rajtkőre, országos csúcsot úszott, de ez kevés volt, hiszen összesítésben tízedik lett.

Az általunk legjobban várt fináléban aztán Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn jutott főszerephez: 200 vegyesen Hosszú esélyt sem adva a többieknek már a rajt után élre állt, elsőségét pedig semmi és senki nem veszélyeztette, így 2:01.86-tal új világcsúcsot állított fel. Verrasztó Evelyn a hatodik helyen ért célba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik