Sport

Világbajnoki aranyat célzott meg a magyar síző

Miklós Edit (miklós edit, )
Miklós Edit (miklós edit, )

Az egész világ felkapta a fejét, amikor Miklós Edit hetedik helyezést ért el a 2014-es olimpián Szocsiban. A magyar sportoló önbizalommal telve várja az új szezont, ahol világbajnoki aranyban reménykedik.

2011-ben napvilágot látott a hír, miszerint Miklós Edit világ- és olimpiai bajnok akar lenni alpesi síben. Természetesen nem volt meglepetés, hogy a legtöbben kétkedve fogadták az abszurd hírt. 2014-ben, aztán a magyar sízőnő csattanós választ adott nekik és a hetedik helyet szerezte meg az olimpián.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A jó eredményeknek hála az eddigiekhez képest komolyabb támogatással rendelkezik a csapat, így a felkészülés terén is előrébb léptek Miklósék.

A sportolót nem változtatta meg a siker, továbbra is ugyanazt az életet éli, mint előtte – írja a hosszabbitas.hu. A jó eredmények megszerzése óta már Budapesten is egyre többen ismerik fel és gratulálnak neki, valamint egyre több interjút is kell adnia, aminek kifejezetten örül.

A sípályán és edzés közben jobban szereti a magányt, ha ott nem zavarják. Tudja, hogy ha hibát vét a futama közben, akkor azt egyből el kell felejtenie, ám ezen még dolgozik, hogy minden alkalommal sikerüljön neki.

Idei céljai között szerepel a világkupákon az első tizenöt közé kerülés, valamint a 2015-ös világbajnokságon a dobogóra állni, de természetesen az első helyben reménykedik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik