A Tisza-partiak remek formában vannak, eddigi hat meccsükön csak a lengyel Kielcétől kaptak ki, így már nem csak a továbbjutás, hanem a csoportelsőség lehet a számukra a cél.
A két csapat szeptember 28-i meccsén a Pick csak nehezen győzött 27-26-ra, azóta viszont valósággal szárnyal az együttes, és a szoros találkozóit is rendre megnyeri. Ennek köszönhetően négy fordulóval a vége előtt ötpontos előnyben van a harmadik helyezett dán Aalborggal szemben.
“Két pontért utazunk, nem lehet kérdés, hogy győzelemre hajtunk. A Motor egészen más stílusban játszik, mint az eddigi ellenfeleink, akik elég mozgékonyak voltak, ez az ukránokra nem jellemző. Nehéz lesz, de a csapat jó formában van, így erre lehet építenünk” – mondta a klub honlapjának Dean Bombac, a szegediek szlovén válogatott irányítója.
A combsérüléssel bajlódó Ilyés Ferenc nem tartott a csapattal. Azért nem lesz ez egy sétagalopp…