Sport

Trónkövetelők: már hangolnak a teniszzsenik

A Tennis Classics ezúttal olyan klasszisokat hozott el Budapestre, akikben mindig benne van a kiugrás lehetősége. Gulbis és Fognini, Thiem és Kohlschreiber már itt van.

Ez már a hetedik. Taróczy Balázs megálmodta, és eddig minden esetben meg is valósította a teniszünnepet. A nagy legendák szinte mindegyike járt már nálunk, így McEnroe, Becker, Edberg, Lendl, Borg és Wilander, Ivanisevic vagy tavaly Rafter. Ők rendre egy mindenkori topjátékossal találkoztak a gálán. Most nem közülük válogatott a főszervező, hanem a trónkövetelők közül. Milos Raonic is ilyen teniszező, de ő megsérült, így a helyére be kellett ugrania valakinek. Ahogyan tavaly Gael Mofils tett így, és aratott közönségsikert, idén Philipp Kohlscheriber utazott hozzánk.

Mellette a lett Ernests Gulbis (10. is volt idén a világranglistán), az olasz Fabio Fognini (13.), az osztrák Dominic Thiem (36.) ütöget majd kedden a Papp László Sportarénában. S mint mindig (egészen pontosan ötször), most is itt lesz az iráni Mansour Bahrami, aki Babos Tímeával vív majd vegyes páros bemutatót.

A gála sajtótájékoztatója hétfő este volt. Remek hangulatúra sikeredett, ebben oroszlánrésze volt a Taróczy Balázs által kifundált koreográfiának. A játékosok egymásnak olvastak fel a résztvevőkkel kapcsolatos érdekességeket, s aztán tippeltek, kire igaz az állítás. Megtudhattuk, hogy Bahrami szenvedélyes backgammon-játékos, a Nadalt egy alkalommal 4 és fél óra alatt legyőző, majd aztán hátsérülése miatt a US Opentől visszalépő Fogninit a legszebb olasz modellek veszik körül, Babos Tímea legfiatalabb játékos, aki bekerült a TOP100-ba, a Federert kétszer legyőző Gulbis már 17 évesen Davis-kupa meccset játszott, Kohlschreibernek pedig egyedül pozitív a mérlege a többiekkel szemben.

Hogy Gulbisnak van a legjobb humora, azt jól bizonyítja, hogy amikor a moderátorként tevékenykedő Csisztu Zsuzsa megkérdezte, mi a terv az estére, csak annyit mondott: mennek edzeni, Fognini szerez pár lányt, és aztán nyomnak egy backgammon-partit.

A gála fél ötkor kezdődik kedden. Előbb Gulbis játszik Fogninivel, majd Kohlschreiber Thiemmel. Babos és Bahrami vegyes páros meccse után fél nyolctól következik a döntő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik