Sport

Pikáns csoportban a magyar válogatott az Eb-n

A társházigazda belga, illetve a török csapattal került egy csoportba a magyar női röplabda-válogatott a jövő évi Európa-bajnokságon.

A szeptember 26. és október 4. között sorra kerülő, belga-holland közös rendezésű kontinensviadal szerdai sorsolásán a magyarok a B jelű négyesbe kerültek, s a legutóbbi Eb-n harmadik belgák, valamint a 2011-es kontinensviadalon bronzérmes törökök mellett az Azerbajdzsán-Szlovákia pótselejtezős párharc győztesével kell majd megküzdeniük. A csoport mérkőzéseit Antwerpenben rendezik majd.

“Nagyon pikáns helyzet alakult ki az által, hogy a házigazda belgákkal és a törökökkel is azonos csoportba kerültünk, ugyanis a magyar válogatott szövetségi kapitánya korábban mindkét rivális nemzeti csapatánál dolgozott már, ráadásul elképzelhető, hogy az első meccset éppen a belgák ellen vívjuk majd egy fantasztikus csarnokban, ahová rengeteg néző fér be” – nyilatkozta az MTI-nek Poór Csaba, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke.


Fotó: MTI

Megjegyezte: az Európai Röplabda Szövetség elnöke, André Meyer beszédében többször is kiemelte a magyarokat, akik 27 év után jutottak ki újra a kontinensviadalra. Hozzátette, a szövetség célja, hogy a magyar csapat a továbbjutást érő harmadik helyen végezzen a csoportba, azaz bekerüljön a legjobb 12 közé.

Jan de Brandt szövetségi kapitány az MRSZ elnökéhez hasonlóan reálisnak gondolja ezt a célkitűzést. Hozzátette, nagyon örül annak, hogy két korábbi csapatával került össze a válogatott.

A Jan de Brandt irányította magyar csapat a május 23. és június 1. között rendezett két selejtezőtornán vívta ki az Eb-szereplés jogát, miután megnyerte csoportját. A női válogatott közel három évtizede nem látott tettet hajtott ezzel végre, ugyanis legutóbb 1987-ben szerepelt Magyarország az Európa-bajnokságon.

A csoportok

A csoport (Apeldoorn): Hollandia, Olaszország, Lengyelország, Franciaország-Szlovénia pótselejtező győztese

B csoport (Antwerpen): MAGYARORSZÁG, Belgium, Törökország, Azerbajdzsán-Szlovákia pótselejtező győztese

C csoport (Rotterdam): Oroszország, Horvátország, Bulgária, Ukrajna-Fehéroroszország pótselejtező győztese

D csoport (Eindhoven): Szerbia, Németország, Románia, Csehország

A 16 csapatos Európa-bajnokságon a négy csoportgyőztes automatikusan negyeddöntőbe jut, míg minden második egy-egy harmadikkal mérkőzik majd meg a nyolcba kerülésért. Ezt követi a negyeddöntő, az elődöntő, végül pedig a bronzmérkőzés és a finálé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik