Sport

Nem forgott veszélyben a Győr győzelme

A címvédő, listavezető, a Bajnokok Ligájában középdöntőbe jutott Győr simán nyert a vendég Dunaújváros ellen a női kézilabda NB I szerdai játéknapján.

Utolsó mérkőzését játszotta az Egyetemi Csarnokban a győri együttes, amely ugyan sok hibát követett el az első félidőben, így is lehozta 14-9-cel az etapot. A térfélcserét követően volt olyan időszaka is a mérkőzésnek, amikor tízzel vezetett az ETO, a végeredmény 27-19 lett.

„Ennyi probléma mellett nem könnyű magas szinten kézilabdázni. A csapat erejét, magabiztosságát bizonyítja, hogy ilyen szinten tudtuk hozni a meccset” – mondta a gyorietokc.hu-nak Ambros Martín, a hazaiak vezetőedzője.

„Reális eredmény született. Remélem, hogy ezzel a játékkal fel tudtunk készülni a hét végi EHF Kupa mérkőzésre” – értékelt Mátéfi Eszter.

A harmadik helyen álló Siófok nagy csatában legyőzte a vendég Debrecent a női élvonal másik szerdai mérkőzésén.

A Magyar Kupában kisebb meglepetésre az NB I/B-s Haladás búcsúztatta az NB I-ben újonc Szegedet és bejutott a negyeddöntőbe.

A remekül védekező Csurgó 24-16-ra nyert a vendég Tatabánya ellen a férfikézilabda NB I szerdai játéknapján.

Eredmények – kézilabda

Nők, NB I.:
Győri Audi ETO KC – Dunaújvárosi Kohász KA 27-19 (14-9)
Siófok-Galérius Fürdő – DVSC-TVP-Aquaticum 30-28 (17-12)

Magyar Kupa:
Haladás (NB I/B) – Szeged 35-33 (18-17)

Férfiak, NB I.:
Csurgó – Grundfos-Tatabánya 24-16 (11-10)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik